Meg kell szülnie az ikreit a megerőszakolt 10 éves lánynak

Életveszély esetén szakíthatná meg a terhességét a szenegáli gyereklány a 200 éves törvény értelmében.abortsut
Megerőszakolta a szomszédja a 10 éves kislányt, aki teherbe esett. A Szenegál déli részén történt ügyben, a női jogvédők megpróbálták kiharcolni, hogy a mélyszegénységben élő áldozatnak, ne kelljen megszülnie a gyermekeit, ugyanis ikreket vár.

A szervezetek azonban vesztettek, hiszen Szenegálban még él az a 200 éves francia törvény, amit Napóleon császár hozott, azaz csak akkor lehet egy terhességet megszakítani, ha három orvos pecsétes papírral igazolja, hogy az anya élete veszélyben forog. Egy ilyen orvosi bizonyítvány ára 20 dollár.

Ez az összes nagyon magas egy olyan szegény családnak, amely csak akkor megy orvoshoz, ha végveszélyben van. Az orvosok pedig nem hajlandóak meghamisítani a papírokat, hiszen soha többé nem gyakorolhatják a hivatásukat, és börtönbe is kerülhetnek, ha kiderül, hogy megszegték az abortusz törvényt.

A félelmük nem alaptalan, hiszen jelenleg több száz orvos és bába ellen folyik eljárás Szenegálban illegális abortusz miatt. A vádlottak akár 10 év fegyház büntetést kaphatnak.

Habár a volt francia gyarmat Szenegál, több mint 50 éve független, ezt a törvényt mégis megtartották, hiába harcoltak ellene a női szervezetek. Ennek az oka az, hogy a katolikus egyház és az iszlám imámok támogatják a 200 éves törvényt.

A megerőszakolt kislánynak, tehát nincs választása, meg kell szülnie a gyermekeit. A jogvédők most azért küzdenek, hogy az állam legalább biztosítson ingyenes kórházi ellátást a gyereklánynak.

(Forrás: afriport.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com