Megállapodást kötött a Családháló Alapítvány kárpátaljai családsegítő szervezetekkel

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Együttműködési megállapodást írt alá a kárpátaljai magyar közösség támogatása érdekében a magyarországi Családháló Alapítvány kárpátaljai magyar családsegítő szervezetekkel csütörtökön Beregszászon, így Magyarország kormányának a támogatásával folytatódik a kárpátaljai testvércsalád mozgalom.A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott aláírási ünnepségen részt vett és beszédet mondott Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a Családháló 2014-ben indította a testvércsalád mozgalmat, amelynek a célja, hogy szervezze a Magyarországra, Budapestre látogató kárpátaljai magyar családok és magyarországi családok találkozóját szoros kapcsolatok kialakítása érdekében.

    
A mozgalom lehetővé teszi, hogy az anyaországi és kárpátaljai magyar családok segítsék, erősítsék egymást - tette hozzá. Kiemelte: "A magyar kormány megítélése szerint ez egy fontos, hiánypótló civil kezdeményezés, amelynek jelentős, ráadásul határokon átívelő kölcsönös családerősítő hatása van, ezért támogatjuk ezt a programot, az idei évben 71 millió forinttal." Elmondása szerint ebből az összegből 1200 diák és családjaik magyarországi utazása, tartózkodási költségei fedezhetők.
    

A helyettes államtitkár azt is kifejtette, hogy a testvércsalád mozgalom túlmutat önmagán, mert korunk Európájában évszázadokon át érvényes, köztük a családdal, kereszténységgel kapcsolatos alapvető értékek kérdőjeleződnek meg. Éppen ezért is fontosak az ilyen civil kezdeményezések, amelyek a családokat erősítik - húzta alá.
    

Rámutatott, a magyar kormány családpolitikájával az utóbbi években nagyon sokat tett azért, hogy megszülethessenek a gyermekek, akiket az édesanyák, édesapák várnak, s lehetősége szerint segíti az ő anyagi helyzetüket. Ám mivel a kormány intézményi lehetőségei végesek, ezért fontos a civil és egyházi szereplők segítsége a kárpátaljai és magyarországi családok közötti szoros emberi kötelékek kialakításában - mondta.
    

Fülöp Attila emlékeztetett arra, hogy 2018 határokon átívelően a családok éve, ezért január 1-jétől a határon túl született magyar gyermekek után is jár a 64 ezer forintos egyszeri anyasági támogatás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com