Megállapodtak a menekültügyről a kormányzásra készülő német pártok

Megállapodtak a közös kormányzásra készülő német pártok kedden Berlinben a menekültügy utolsó vitatott kérdéseiben, így elhárult az egyik legnagyobb akadály a koalíciós szerződés megkötése előtt.A megállapodás értelmében a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közösen törvényjavaslatot terjeszt a szövetségi parlament (Bundestag) elé arról, hogy július 31-ig meghosszabbítják az oltalmazott menedékjogi státuszban lévő emberek családegyesítési jogát.

    
A javaslatról csütörtökön szavaz a Bundestag. A gyors intézkedésre azért van szükség, mert különben megszűnne az oltalmazottak családegyesítési jogának 2016 elején két évre elrendelt felfüggesztése, vagyis ismét valamennyi oltalmazott kezdeményezheti a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló úgynevezett magcsaládra vonatkozó családegyesítést.
    

A megállapodás második eleme, hogy augusztus 1-jétől ismét megnyitják a családegyesítés lehetőségét az oltalmazottaknak, azzal a megkötéssel, hogy havonta legfeljebb 1000 ember érkezhet ilyen módon az országba.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A megállapodás harmadik eleme, hogy ismét alkalmaznak majd egy korábban kidolgozott méltányossági eljárást, amelynek révén különösen súlyos esetben engedélyezhető a családegyesítés. Így akár a havi 1000 fős kontingensen felül is befogadhatnak embereket.
    

Az SPD és a CDU/CSU pártszövetség egyaránt saját sikereként értelmezi a megállapodást. A szociáldemokraták szerint komoly eredmény, hogy a menekülteket megillető családegyesítési jogot ha korlátozottan is, de mégis ismét kiterjesztik az oltalmazottakra, és ezt nem lehetett volna elérni az SPD nélkül. Az is a szociáldemokratáknak köszönhető, hogy sikerült a koalíciós tárgyalásokat megalapozó előzetes megállapodásban szereplő havi ezer fős kontingensen túlmutató rendszert, egy "1000+X" szisztémát kialakítani.
    

A CDU/CSU szerint viszont sikerült elérni, hogy végérvényesen töröljék a családegyesítést a Németországban élő nagyjából 250 ezer oltalmazottat korlátozás nélkül megillető jogok közül, és ezzel sikerült biztosítani, hogy a menekültügyi rendszer keretében befogadottak száma nem haladja meg a társadalom befogadó, integrációs képességét.
   

Az első kommentárok szerint inkább a CDU/CSU érvényesítette az akaratát, és meggátolta az SPD törekvéseit, amelyek a 2016 előtti rendszer helyreállítására, a családegyesítési jog kiterjesztésére irányultak. A Deutschlandfunk országos közrádió szerint például a CDU/CSU "szakaszgyőzelmet" aratott, az SPD vezetőinek pedig nem lesz könnyű sikerként bemutatni a megállapodást a koalíciós tárgyalás után kezdődő pártszavazáson.
    

A családegyesítési jog szabályozásáról kötött megegyezés nem érinti az előzetes megállapodásnak azt a pontját, miszerint a 180 ezer és 220 ezer közötti sávban kell tartani a menekültügyi rendszer keretében évente befogadott emberek számát. A koalíciós tárgyalás legnehezebb témái közé tartozik az egészségügyi rendszer és a munkaerőpiac szabályozása, e két terület vitatott kérdéseiben még nem jutottak megállapodásra.


A tárgyalás a tervek szerint vasárnapig tart. Utána a koalíciós szerződés tervezetét közlik a szociáldemokraták Vorwärts (Előre) című lapjában, és felkérik a tagokat, hogy döntsenek róla. A tagok levélben szavazhatnak. A szavazáson azok a tagok vehetnek részt, akiket február 6. előtt vettek fel a pártba. A levelek postázásától a szavazatok összesítéséig két-három hét telhet el. Az SPD akkor léphet koalícióra a CDU/CSU-val, ha a tagok többsége elfogadja a szerződéstervezetet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com