Megbocsátott a barátnőjének, aki miatt lebénult

Egy fiatal lány tragikus balesete éppen a féktelenre sikeredett lánybúcsúja után történt. A 24 éves Rachelle Friedmant saját barátnője poénból belökte a medencébe. A lány viszont olyan szerencsétlenül esett bele, hogy eltört a nyaka és mellkastól lefelé megbénult.


Azóta eltelt egy pár év, és Rachelle már megbocsátott barátnőjének mindezért. Azt pedig soha nem árulja el 5 barátnője közül melyikük volt felelős a balesetért.

o-RACHELLE-FRIEDMAN-570

A lány most 28 éves és a vele történtekről könyvet írt, így könnyebben fel tudta dolgozni.

lanybucsu

 „Mindannyian fiatalok voltak, a húszas éveink elején, nem is gondoltunk rá, hogy bármi történhet velünk.

Ittunk, szórakoztunk, táncoltunk...gondtalanok voltunk” - emlékszik vissza Rachelle. Ekkor történt, hogy buli hevében az egyik barátnője belökte a medencébe. Azt nem gondolták, hogy mindezért ilyen nagy árat fizetnek majd. Rachelle-t kórházba vitték, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mellkastól lefelé lebénult.

„Szerencsésnek érzem magam, mert túléltem. A szüleim és a férjem szerint sokáig ez sem volt biztos” - mondta a lány, a Redditen a felhasználók kérdéseire válaszolva.

rachel

Többen arról is kérdezték, hogy mit érez az iránt, aki megnyomorította, Rachelle a következő meglepő választ írta: „Az egész egy ártatlan baleset volt, arról senki sem tehet, hogy így alakult” – írta. A mai napig rendszeresen találkoznak és továbbra is barátnők. „Szerencsére annyi más van, amiről tudunk beszélgetni, így egyáltalán nem kínos a dolog egyikünknek se” – folytatta. Rachelle és barátnői fogadalmat tettek, hogy közülük senki sem árulja el, melyikük volt a felelős a balesetért.

„Tartjuk magunkat a fogadalomhoz. Persze a családom tudja ki volt az, de ők se haragszanak rá. Sőt.”

4

A lány anyja pedig korábban ezt mondta az ABC-hírcsatornának. „Az elején rettenetesen aggódtunk szegény lányért, mert rettenetesen magába volt zuhanva. De szerencsére az évek során összeszedte magát, sokat beszélgettünk a történtekről és most úgy tűnik, sikerült feldolgoznia.

chapman_1

rachelle-friendman-main_0

rachel_bride

Rachelle azóta férjhez ment és boldog házasságban él, férjével gyermeket szeretnének. „Bár biológiailag semmi akadálya annak, hogy teherbe essek, úgy döntöttünk, inkább béranyát keresünk. Sok erős gyógyszert szedek, és nem szeretném, ha a gyerekemnek bármi baja lenne”- mondta.

rachelle-chris-wedding

photo

Egy videó Rachelle történetéről:



Forrás: hír24

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com