Megérkeztek Kínába a WHO szakértői a vírus eredetének felkutatására

Megérkeztek a közép-kínai Vuhanba az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi, a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott szakértői csütörtökön - adta hírül a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.A tíz főből álló kutatócsoport tagjai Szingapúron keresztül repültek be a koronavírus-járvány legelső, ismert gócpontjának számító Vuhanba, ahol először kéthetes karanténba kell vonulniuk, mielőtt munkához láthatnak. A szakértők kínai kutatókkal együttműködve vizsgálják majd a koronavírus eredetét, válaszokat keresve egyebek mellett arra, hogy milyen úton terjedhetett emberre a feltételezések szerint denevérektől származó vírus.

    
A szakértők érkezésének dátumát a hét elején tették közzé, alig egy héttel az után, hogy Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója mély csalódottságát fejezte ki, amiért Kína még nem véglegesítette a szakértői csoport Kínába érkezéséhez szükséges engedélyeket. Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatójának tájékoztatása szerint vízumkérdés volt az akadály, ám a kínai külügyminisztérium szóvivője egy nappal később közölte: nem csupán vízumproblémákról volt szó, de folyik az egyeztetés.
    

A WHO már tavaly februárban és júliusban is küldött szakértőket Kínába hasonló céllal, ám a látogatások eredményeiről nem született érdemi közlés. Kína mindeközben a jelenleg a legsúlyosabb járványhullámmal küzd azóta, hogy a vírus országos terjedését tavaly áprilisra drákói intézkedéseknek köszönhetően nagyrészt megfékezték.


A nemzeti egészségügyi bizottság csütörtöki jelentése szerint az előző napon 124 új, belföldi fertőzésből eredő Covid-19-es esetet regisztráltak: 81-et az északi Hopej, 43-at pedig az északkeleti Hejlungcsiang tartományban. A külföldről beérkező Covid-19-es betegekkel együtt a szerdai napi esetszám 138 volt - a legmagasabb tavaly március eleje óta. Szerdán továbbá 78 panaszmentes vírushordozót is azonosítottak. A bizottság csütörtökön egy halálozásról is beszámolt - erre a kínai szárazföldön utoljára tavaly májusban volt példa. Hopej tartományban már három várost zártak le a vírus terjedésének megfékezésére, és széleskörű tesztelést végeznek a fertőzöttek kiszűrésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com