Megérkeztek Romániába az első amerikai katonai konvojok is

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Megérkezett Romániába a NATO-csapaterősítést szolgáló első, hadifelszerelést szállító amerikai katonai konvojok is - közölte csütörtökön a román védelmi minisztérium (MAPN).A nyerges vontatókra helyezett páncélosokból és más katonai járművekből álló menetoszlopok csütörtökre virradóra, Nagylaknál lépték át a határt, majd hajnalban, a román katonai rendőrség kíséretében folytatták útjukat a román főváros, illetve a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogalniceanu légi támaszpont felé.
    

Az amerikai védelmi minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt mintegy ezer katonát vezényel át Németországból Romániába. A MAPN közleménye szerint a Romániában állomásozó NATO-csapatok megerősítésére érkező amerikai katonai kontingens a Task Force Cougar (Puma harci kötelék) nevet viseli, gerincét pedig a németországi Vilseckben állomásozó 2. páncélos lovasezred Stryker harcjárművekkel felszerelt gépkocsizó lövészzászlóalja képezi, amelyet tüzér-, utász- és más támogató alegységek egészítenek ki.
    

Hamarosan további amerikai haditechnikát szállító konvojok és a zászlóalj katonái is megérkeznek Romániába - közölte a román védelmi tárca. Vasile Dincu román védelmi miniszter kedden megerősítette: már több mint száz amerikai katona érkezett az országba, hogy a román logisztikai szakemberekkel együttműködve előkészítse az amerikai csapaterősítést.
    

A román média szerint eddig mintegy 900 amerikai katona állomásozott Romániában a Konstanca közelében található - az iraki csapatkivonás közben is használt - Mihail Kogalniceanu légi támaszponton, az amerikai rakétapajzs létesítményeit befogadó dél-romániai Deveselun és az aranyosgyéresi katonai repülőtéren, ahova az amerikaiak MQ-9-es Reaper drónokat hoztak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com