Megerősítette az elkövetők személyazonosságát a belga ügyész

Megerősítette a keddi brüsszeli terrortámadások elkövetőinek személyazonosságát szerdán tartott sajtótájékoztatóján a belga szövetségi főügyész, aki szerint valóban az el-Bakraoui néven ismert két fivérről van szó.

Frédéric Van Leeuw tájékoztatása szerint Ibrahim el-Bakraoui, aki a repülőtéren robbantott, végrendeletet hagyott egy később megtalált laptopon. Fivére, Khalid a brüsszeli Maelbeek metróállomáson robbantotta fel magát egy szerelvényben.

6qAEXll6Jf72BM6Os

A testvérpár különböző bűncselekmények miatt már korábban is ismert volt a rendőrség előtt. Egyikük bérelte hamis papírokkal a belga főváros Forest negyedében azt a lakást, amely feltehetőleg a novemberi párizsi terrortámadások főszervezője, az előző pénteken elfogott Salah Abdeslam rejtekhelyéül szolgált az utóbbi hónapokban.

Van Leeuw kiemelte: a hatóságoknak még nem sikerült azonosítani az Ibrahim el-Bakraouival együtt érkezett, a repülőtér kamerái által rögzített másik két embert.

Sajtóértesülések szerint a korábbi hírekkel ellentétben a belga rendőrök mégsem fogták el Najim Laachraouit, a harmadik, még szökésben lévő merénylőt, aki a gyanú szerint előző nap részt vett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni terrortámadásban.

A La Libre Belgique című helyi napilap úgy tudja, hogy egy másik gyanúsítottat vettek őrizetbe délelőtt a hatóságok a belga főváros Anderlecht negyedében.

A belga szövetségi ügyészség egyelőre nem adott tájékoztatást az ügyről.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson elkövetett robbantásoknak Maggie De Block belga egészségügyi miniszter szerda reggeli tájékoztatása szerint 31 halottja és 260 sebesültje van, utóbbiak között - külügyi közlés szerint - két magyar van.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com