Meghaladta a 40 ezret Ukrajnában az azonosított fertőzöttek száma

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, naponta folyamatosan egyre nő a fertőzöttek száma, csütörtökre már 994 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 40 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.A közölt adatok alapján a regisztrált fertőzöttek száma 40 008, az elhunytaké 16 újabb halálos áldozattal 1067-re emelkedett, miközben eddig 17 758-an gyógyultak meg, közülük 349-en az elmúlt napban. Az aktív betegek száma jelenleg 21 183.

    
A legtöbb új beteget már legalább két hete a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentik, ahol csütörtökre 204 új fertőzöttet regisztráltak. Második helyre ezúttal a déli országrészben lévő Odessza megye került 95 új esettel, a harmadikra pedig Kárpátalja és az ország legfertőzöttebb régiója, a főváros, Kijev, egyaránt 85 új beteggel, őket Rivne megye követi 84 új fertőzöttel.
   

Kárpátalján az elmúlt napban öt újabb haláleset történt, velük együtt az elhunytak száma 70-re emelkedett. A megyében eddig 2454 fertőzöttet azonosítottak, közülük 864-en gyógyultak fel a Covid-19 betegségből. Kijevben az azonosított fertőzöttek száma elérte a 4613-at. Szerdán haláleset nem történt, az eddig elhunytak száma 101, a gyógyultaké 1473.
    

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy előző nap 23 905 tesztet végeztek el az országban, ebből 13 015 PCR-tesztet és 10 890 antitestszűrést. Az elmúlt napban 206 beteget szállítottak kórházba. A belügyminisztérium szerint a fertőzés gyorsuló terjedésének egyik fő oka, hogy a közösségi közlekedési eszközökön nem tartják be a maszkviselés és a kötelező távolságtartásra vonatkozó szabályokat - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál, hivatkozva az ukrán elnöki iroda által kiadott közleményre, amelyben a hivatal az államfőnél tartott szokásos válságstáb-értekezletről számolt be.
    

A belügyi tárcánál közölték, hogy három napja háromszoros bírságot vetnek ki azokra a vállatokra és szervezetekre, amelyek megszegik a karanténkorlátozásokat. Volodimir Zelenszkij a tanácskozáson elégtelennek minősítette a lakosság felvilágosítását a korlátozások enyhítésével egyidejűleg fennmaradó karanténszabályok, elsősorban a kötelező maszkviselés és a távolságtartás betartására vonatkozóan. Az egészségügyi miniszter már több ízben jelentette ki, hogy a fertőzés terjedésének gyorsulása Ukrajnában amiatt következett be, hogy a lakosság a korlátozások enyhítését úgy fogta fel, mintha eltörölték volna a karantént, és nagyon sokan felhagytak az arcmaszk viselésével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com