Meghaladta az 54 ezret Ukrajnában az azonosított fertőzöttek száma

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: A múlt hetihez képest tovább mérséklődött Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedése, az eddig azonosított fertőzöttek számra meghaladja az 54 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.Előző nap 612 új fertőzéses esetet regisztráltak, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított betegek száma elérte az 54 ezer 133-at. Az elmúlt héten még több napig 800 fölötti volt az új fertőzöttek száma, a hét végén esett vissza 600-700 közé. Az elhunytak száma előző nap 15 újabb halálos áldozattal 1398-ra nőtt, míg eddig 26 ezer 503-an gyógyultak meg, közülük 385-en az elmúlt napban. Az aktív betegek száma 26 ezer 232-re emelkedett.

    
Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 68 fertőződött meg az elmúlt napban, és 110 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani. A legtöbb új fertőzöttet vasárnap a nyugati országrészből jelentették, onnan is a legtöbbet az ország legfertőzöttebb régiójából, Lviv megyéből, 104-et, továbbá Rivne megyéből, 99-et, Kárpátaljáról pedig 79-et.
    

Lviv megyében az azonosított fertőzöttek száma elérte a 7107-et, eddig 186-an haltak bele a betegségbe, és 1113-an győzték le a kórt. Kárpátalja megyében eddig 3988 beteget regisztráltak, az elhunytak száma 139, a gyógyultaké pedig 1265. Az ország második legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben előző nap 56 új beteget jegyeztek fel, köztük négy egészségügyi dolgozót - közölte Vitalij Klicsko főpolgármester sajtótájékoztatóján.


A fővárosban eddig 6238 fertőzöttet jegyeztek fel, az elhunytak száma 124, miközben 2109-en gyógyultak meg, közülük 51-en az elmúlt napban. Klicsko szerint a hét végi adatok azért lehetnek alacsonyabbak, mert kevesebb beteg fordul orvoshoz mint hétköznap, valamint tesztet is kevesebbet végeznek. A fővárosban a tesztek felét magánklinikák végzik, azok pedig hétvégeken zárva tartanak - tette hozzá.  A járvány kezdete óta az egészségügyi tárca által közölt adat szerint az országban 803 ezer 657 laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com