Meghaladta az egymilliárdot Kínában a teljes körűen beoltottak száma

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Meghaladta az egymilliárdot azoknak a száma Kínában, akik megkapták a Covid 19-cel szembeni teljes védettséghez előírt védőoltások szükséges mennyiségű dózisát - adta hírül internetes kiadásában pénteken a China Daily című kínai lap.A lap a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtöki közlésére hivatkozva azt írta, hogy Kínában a teljes körűen beoltottak közül több mint 95 millióan a 12 és 17 év közötti korosztályba tartoznak, további mintegy 200 millió beoltott pedig hatvan év fölötti. Az országban eddig több mint 2,16 milliárd adag, koronavírus elleni vakcinát adtak be a lakosság körében.
   

Az egészségügyi hatóság egyik tisztségviselője szerint ezzel az 1,4 milliárd lakosú Kína világszerte első helyen áll a beadott védőoltások, valamint a beoltott emberek számát tekintve, és vezet a teljes népességre vetített oltási arány tekintetében is. A China Daily mindazonáltal a kínai járványügyi központ egyik vezető szakértőjét idézve rámutatott: a kelet-kínai Fucsien tartomány egyes városaiban jelenleg terjedő delta vírusvariáns fokozott fertőzőképessége, valamint egyes vakcinák védőképességének gyengülése "új kihívásokat állított a nyájimmunitás elérése felé vezető úton". A szakértő mindenkit arra biztatott, hogy mielőbb vegye fel a védőoltást, továbbá szorgalmazta az oltási kampány kiterjesztését a 12 éven aluli korosztályra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com