Meghalt a férje a levegőben, a nőnek kellett letenni a repülőt – videó

Egy spanyol asszonynak a légirányítók segítettek a vészleszállásban, akik másfél órán át magyarázták a repülés szabályait.


Így végül három kilométerrel a repülőtértől egy narancsligetbe csapódott a géppel.

A nő a férjével szállt fel a kisrepülőjükkel, és a pilóta a férje volt, de a levegőben egyszer csak elájult és nem tért magához. Később kiderült, hogy sajnos életét vesztette.

spain

 A nőnek semmilyen repülési tapasztalata nem volt és ekkor már 3 ezer méter magasan jártak a felhők felett. Amikor a nő észlelte, hogy a férje rosszul lett, rögtön szólt egy barátjuknak, aki felhívta a légi irányítókat.

repulo

A mentőszolgálat szóvivője szerint a nőnek egyáltalán nem volt fogalma a repülésről, ezért a tiszt kb. másfél órán át beszélgetett vele, mielőtt a nő elkezdte volna a vészleszállást. A beszélgetésüket hangfelvétel rögzítette, amit később közzétettek, ezen hallani, amint a tiszt megpróbálja bátorítani a nőt. “Folytassa és minden gond nélkül landolni fog, rendben?”

0001902272_560x560_jpg000

"Az asszonynak nagyon nagy szerencséje volt, mert az ügyeletes tiszt tudta, hogyan kell az adott repülőgéptípust vezetni" –közölte a spanyol légi irányítók egyesületének szóvivője később.

repulo-2

Az asszony még azt sem tudta, hogy mire kell figyelni a műszerfalon, ebben is az irányító tiszt volt a segítségére. Így derült ki, hogy 3 ezer méter magasan van a kisgép és ezután lehetett rátérni arra, hogyan kell letenni a gépet. Közben egy helikopter és egy másik kisrepülő is felszállt, hogy segítsenek neki földet érni.

0001902282_560x560_jpg000

A nő férje sajnos meghalt, de az még nem derült ki, hogy a levegőben, vagy a landolás során. A narancsligetbe csapódó kisgépet vezető nő is súlyos sérüléseket szenvedett, de az állapota nem életveszélyes. – számolt be róla a sevillai kórház.



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com