Meghalt a Lamborghinit tesztelő 18 éves fiú

Totálkárosra tört a több, mint kétszázezer dolláros autó, ami fölött elvesztette az uralmat a fiatal sofőr.lambo18Szörnyű tragédiához vezetett a tesztvezetés New Yorkban, ahol Michael Power megengedte a 18 éves Samuel Shepardnek, hogy elvigye egy körre, a több mint kétszázezer dolláros, Lamborghinit, ugyanis ez az autómárka volt a kedvence a fiatalnak.

A próbaúton a kocsi tulajdonosa is részt vett. Eleinte minden rendben ment, ám visszafelé, Long Island egyik országútján, Shepard elvesztett az uralmát az autó felett, ami nagy sebességgel csapódott a korlátnak, és totálkárosra tört.

A Lamborghini tulajdonosa könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, amibe Shepard belehalt. A rendőrség vizsgálata szerint, a tragédiában szerepet játszott a nagy sebesség, ami nem meglepő egy ilyen járműnél.

Az elhunyt sofőr édesapja elmondta, hogy Shepard nemrég érettségizett, és pontosan tudta, hogy mihez fog kezdeni az életével. Először néhány évig a hadseregben akart szolgálni, majd rendőrkarrierbe kezdett volna.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com