Meghalt a sörivó bajnok, miután hat litert ivott meg

A férfi hányni kezdett, majd soha többé nem szólalt meg újra. A sörivás egyik bajnoka hat liter lehúzása után halt meg.


Joaquín Alcaraz Gracia 20 perc alatt húzta le a hat liter sört Spanyolországban. Még éppen meg tudta emelni a bajnoki trófeát, majd soha többé nem szólalt meg újra.

A mentők igen hamar a helyszínre érkeztek, de képtelenek voltak újraéleszteni a férfit. A rákövetkező napon egy másik ember hunyt el egy piteevő versenyen Ausztráliában.

article-2373314-190B4908000005DC-55_634x404

A férfi ugyan büszkélkedhet azzal, hogy ő itta meg leggyorsabban a nedűt, azonban ezért az életével fizetett. Amint felemelte a trófeát hányni kezdett, majd elájult és nem ébredt fel újra. Úgy tűnt, hogy jól van, amikor a díjkiosztó ceremóniára került sor. A sörivó verseny tradíciónak számít a spanyol városban, főként brit nyaralók között népszerű. A versenyben az nyer, aki 20 perc alatt a legtöbb sört képes legurítani. Az emberek java teljesen elképedt a tragikus és hirtelen halál okán. A férfi valószínűleg szívrohamban hunyt el.
Másnap Ausztráliában halt meg egy 64 éves férfi, aki túl sok pitét tömött magába. Ő szintén szívrohamot szenvedett el.

article-2373314-043F5E6F0000044D-770_634x361 article-2373314-1AE40A12000005DC-856_306x423
forrás: DailyMail

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com