Meghalt, mielőtt szült utána visszatért az életbe!

Egy amerikai csecsemő születése hihetetlen körülmények között történt. Az édesanya ugyanis a klinikai halál állapotában került, majd szülés után újra feléledt.


Erica Nigrelli 36 hetes terhes volt, amikor a munkahelyén egy iskolában egyszer csak összeesett szívmegállás miatt - számolt be róla az Inquisitr. Kollégái azonnal a segítségére siettek, és az iskolaorvos is elkezdte az újraélesztést a mentők megérkezéséig. Mikor bevitték a kórházba a szíve újra megállt.

baba

Ekkor döntöttek úgy az orvosok, hogy császármetszést alkalmaznak és gyorsan kiveszik a babát. Eközben Erica már klinikailag halott volt. A baba kivétele után valahogy az asszonyt mégis sikerült visszahozni az életbe, most már három hónap telt el és az anyuka és koraszülött kislánya is jól vannak.

nő

A kórházban rájöttek, hogy a nőnek egy ritka szívbetegsége van, ami miatt a szíve nehezen pumpálja a vért, így történt a szívmegállás. Erica erről azelőtt nem tudott. Most már gyógyszeres kezelésekkel szabályozzák a szívritmusát.

Az orvosok csodának tartják őt és a kislányát is. A férje pedig boldog, hogy egyikőjüket sem veszítette el, hála a gyors orvosi segítségnek.

(borsonline)

 

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com