Meghalt öt síelő a francia Alpokban

Öt síelő halt meg a francia Alapokban két különböző balesetben: hárman egy lavina áldozatai lettek az Écrins-hegységben, ketten pedig letértek a kijelölt pályáról Dévouly-hegységben - közölték helyi elöljárók csütörtökön.

faA lavina szerda délután a több mint háromezer méteren található Émile-Pic hegynyeregnél, Pelvoux település körzetében magával sodort egy tízfős, többségében osztrákokból álló csoportot, akiket egy hegyi vezető kísért.

Hárman meghaltak, egy ember pedig életveszélyesen megsérült, őt helikopterrel a Grenoble-i kórházba szállították, jelenleg is ott ápolják. Az osztrák hegyi mentőszolgálat információi szerint a halálos áldozatok közül ketten osztrákok voltak, a harmadik olasz állampolgár.

A csoport további hét tagját, akiket nem sodort magával a lavina, egy hegyi menedékházban szállásolták el a hatóságok, őket az erős szél miatt még csütörtök délelőtt sem tudták lehozni a hegyről.

A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a hegyi mentők. A kutatást jelentősen nehezítette, hogy a szél óránként több mint nyolcvan kilométeres sebességgel fújt.

"A mentők egy ideig kétkedtek, de nem kérdéses, nincs több ember a hó alatt" - mondta a mentést vezető tiszt.
Pierre Besnard, Hautes-Alpes megye prefektusa az Europe1 kereskedelmi rádióban elmondta: "A húsvéti hóval nagyon erős szél érkezett, amely nagyon nehéz, olyan, mintha január lenne. Egy hótábla sodorta el a csoport tagjait".

A helyszínen szerdán az ötfokozatú lavinaskálán hármas szintű volt a veszélyjelzés.

Szerda délelőtt ugyanebben az alpesi megyében két síelő holttestét találták meg a Dévoluy-hegységben, a Les Aiguilles du Mas nevű csúcsnál. A prefektúra szerint a síelők feltétezhetően letértek a kijelölt pályáról, elestek, és ezért haltak meg.

Az idei síszezonban a szerdaival együtt 24 lavinabaleset történt Franciaországban, amelyek 34 halálos áldozatot követeltek. Évente átlagosan harmincan vesztik életüket lavina miatt Franciaországban.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com