Meghosszabbították a földközi-tengeri uniós művelet mandátumát

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Meghosszabbították kedden az embercsempészet ellen indított, Sophia elnevezésű földközi-tengeri haditengerészeti művelet mandátumát - jelentette be az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata.A tájékoztatás szerint a 2015-ben indított misszió hatálya július 27-én járt volna le, de kedden döntés született annak meghosszabbításáról 2018. december 31-ig.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A tanács egyúttal a művelet megbízatását is módosította, amelynek értelmében a részt vevő hajók ezentúl egyebek mellett a líbiai kőolaj illegális kereskedelméről is információt fognak gyűjteni.

"Két évvel ezelőtt az EU tagállamai egyhangúlag úgy határoztak, hogy együttesen lépnek fel korunk egyik legaljasabb bűnözési formája, az emberkereskedelem ellen, és e célból elindították a Sophia műveletet. Számos, embercsempészettel gyanúsított személyt tartóztattak le, és sok ember életét sikerült megmenteni a Földközi-tenger térségében, tavaly óta pedig az európai lobogó alatt szolgáló emberek feladatai közé tartozik a líbiai parti őrség kiképzése is" - mondta Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő.


A művelet célja elsősorban az embercsempészek elleni küzdelem, de a benne részt vevő hajóknak gyakran Európába tartó bevándorlókat kell kimenteniük a tengerből. Bennfentes források szerint a misszió mandátumát eredetileg az uniós külügyminiszterek múlt heti ülésén tervezték meghosszabbítani, ezt azonban Olaszország akkor megakadályozta, egyes szakértők ugyanis úgy vélik, hogy a Sophia az olasz hatóságok számára egy ideje már inkább nehézséget, mintsem segítséget jelent.


Róma már korábban értésre adta, hogy arra törekszik: a többi tagország hajói ne csak az olaszországi partokra szállítsák a Földközi-tengeren kimentett embereket. 2017 első hat hónapjában mintegy 85 ezren értek partot Olaszországban, ötödével többen, mint a múlt év azonos időszakában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com