Megint meghosszabbították Ukrajnában az országos karantént

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Az ukrán kormány szerdán úgy határozott, hogy július 31-ig meghosszabbítja az országos karantén hatályát - jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.A döntést a kabinet egyhangúlag hozta meg, a részletek kidolgozására az egészségügyi és a gazdasági tárca egy napot kapott. Az országban továbbra is úgynevezett adaptív karantén marad érvényben, ami azt jelenti, hogy régiónként eltérően, elsősorban a fertőzöttek számától, az elvégzett tesztek mennyiségétől és a kórházak leterheltségétől függően szigorítanak, illetve enyhítenek a korlátozásokon.

    
A miniszterelnök kitért ara, hogy az elmúlt hét alatt Ukrajnában 4853-an fertőződtek meg koronavírussal.

Hangsúlyozta, hogy ez az eddigi legrosszabb mutató a járvány kitörése óta az országban. Szavai szerint a kormány megérti, hogy az emberek belefáradtak a karanténnal járó korlátozásokba, de a koronavírus okozta veszély még nem múlt el.
    

Smihal kiemelte, hogy a szájmaszk viselése, a távolságtartás, a fertőtlenítő szerek használata egyszerű dolgok, amelyek emberéleteket mentenek meg, segítenek óvni egymást addig, amíg nem találnak megfelelően hatékony módszert a Covid-19 betegség gyógyítására. A Telegram üzenetküldő portálon a miniszterelnök közzétette, melyek azok a szabályok, amelyek továbbra is érvényben maradnak a karantén a alatt. Eszerint a szájmaszk viselése továbbra is kötelező lesz a nyilvános helyeken és a közösségi közlekedési eszközökön, utóbbiak legfeljebb az ülőhelyekével egyező számú utast szállíthatnak.
    

Azokban a régiókban, amelyekben sok a koronavírusos fertőzött, szigorítások várhatók. Ezek kiterjedhetnek a sport- és kulturális létesítmények, valamint a szolgáltató cégek és az óvodák újbóli bezárására, a személyszállítás korlátozására, de akár a metró ismételt leállítására is Kijevben, illetve a másik két nagyvárosban, Dnyipróban és Harkivban. Utóbbi a fertőzés terjedését tekintve inkább a fővárost, Kijevet fenyegeti, amely a második legfertőzöttebb területe az országnak.
    

Kijevben az elmúlt napban 41 új fertőzöttet azonosítottak, és két beteg hunyt el. Velük együtt a fővárosban az azonosított fertőzöttek száma elérte a 4026-ot, az elhunytaké 94-re emelkedett, míg eddig 1230-an győzték le a kórt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com