Mégis átépíthető Párizs híres áruháza, a La Samaritaine

Folytatódhat a párizsi La Samaritaine nagyáruház tavaly leállított felújítása és átépítése, miután a francia alkotmánytanács jóváhagyta a fővárosi önkormányzat építési engedélyét és hatályon kívül helyezte a fellebbviteli bíróság tiltó határozatát.

A legmagasabb francia jogi és közigazgatási intézmény pénteki döntésével több mint három évig tartó jogi csatározás ért véget. Ennek értelmében megépülhet a japán Sanaa tervezőiroda elképzelései szerint a 73 méter széles és 25 méter magas, hullámzó üveghomlokzat.

La_samaritaine_as_seen_from_the_Pont_Neuf

A világ egyik legnagyobb luxusipari társasága, a Louis Vuitton-táskákról is ismert LVMH tulajdonában lévő Szajna-parti épület átalakítását két párizsi városvédő egyesület próbálta a bíróságon megakadályozni, mert a tervek szerintük nem feleltek meg a szigorú párizsi urbanisztikai előírásoknak, s az üvegfal förtelmes látvány lenne a francia főváros szívében, a Rivoli utcában.

Az LVMH azt tervezi, hogy a 70 ezer négyzetméter alapterületű, műemlék jellegű palotában bevásárlóközpontot, ötcsillagos szállodát, irodákat, üzleteket és lakásokat, valamint egy óvodát alakít ki.

A 2005-ben egészségügyi és biztonsági okok miatt bezárt áruház újszerű átalakítását az előző és jelenlegi városvezetés is támogatta. Anne Hidalgo főpolgármester üdvözölte az alkotmánytanácsi döntést, amellyel végleg lezárult a jogi és esztétikai vita.

"Az alkotmánytanács ezzel a döntéssel megerősítette, hogy lehetséges Párizsban egyszerre tiszteletben tartani a kulturális örökséget és támogatni az innovatív kortárs építészetet" - hangsúlyozta a főpolgármester. "2018-ra minden párizsi és minden látogató élvezheti majd ezt az új különleges helyet, ahol az üzletek, a szálloda, a szociális lakások, az óvoda és az irodák mintegy 4400 új munkahelyet fognak teremteni" - tette hozzá.

Az LVMH-csoport elégedetten vette tudomásul az átépítési terv jóváhagyását. A La Samaritaine "már készül az ambiciózus felújítási munkálatok folytatására" - írták közleményükben.

A megkezdett felújítás során a Rivoli utcán álló épületegyüttes négy részéből már hármat lebontottak, amelyek eredeti homlokzata még 1852-ben épült, egy évvel azelőtt, hogy Georges Eugene Haussmann irányításával megkezdődött Párizs központjának építészeti átalakítása. Jelenlegi arculatát az áruház az 1870-es években nyerte el, amikor egy utcai árus megnyitotta apró boltját a Szajna partján, majd később felvásárolta a szomszédos épületeket.

A La Samaritaine az 1930-as években élte fénykorát. A vállalkozás az évek során egyre veszteségesebb lett és 2001-ben az LVMH megvásárolta az ingatlant. Pár évvel később az épületet be kellett zárni egy rendőrségi jelentés nyomán, amely az egész art deco szerkezet azonnali felújítását rendelte el. A helyreállított áruház eredetileg 2013-ban nyitotta volna meg a kapuit.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com