Megkezdődött a korrupcióval gyanúsított Nicolas Sarkozy volt francia elnök fellebbviteli pere

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Hétfőn megkezdődődött a párizsi fellebbviteli bíróságon a befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval gyanúsított Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnök pere.A volt francia államfőt (2007-2012) - akit azzal vádolnak, hogy információkért cserébe meg akart vesztegetni egy magas rangú francia bírót - első fokon egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a párizsi büntetőbíróság 2021 márciusában.
    

A 67 éves exelnök személyesen jelent meg a fellebbviteli per nyitónapján. Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kellett egy volt köztársasági elnöknek bíróság elé állnia.
    

A volt államfő telefonját 2014 elején lehallgatták egy nyomozás keretében, amelyet azért indítottak, mert Sarkozy 2007-es győztes elnökválasztási kampánya során állítólag Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől is kapott támogatást. Az egyik ilyen lehallgatott telefonbeszélgetésből kiderült, hogy Gilbert Azibert, a francia semmítőszék egyik magas rangú bírája rendszeresen tájékoztatta a volt államfő ügyvédjét, Thierry Herzogot egy másik, az úgynevezett Bettencourt-ügy nyomozásának részleteiről. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.
    

A 2014 márciusában a sajtóban is közzétett telefonbeszélgetésekből az derült ki, hogy Sarkozy és ügyvédje azokról a rendőrségi ügyekről beszélt, amelyekben a volt államfő is érintett. Az ügyészségen akkor hat ilyen eljárás folyt, és ezeket a volt államfő sorra megtámadta a semmítőszéken, ahol Azibert ekkor bíróként dolgozott, és akitől a volt államfő információkat szeretett volna megtudni a várható döntésekről.
    

A megígért monacói posztot Azibert végül nem kapta meg, miután Sarkozy - a felvételek tanúsága szerint az utolsó pillanatban - meggondolta magát, és nem járt közben a bíró érdekében. A bizonyítékok szerint a volt államfő azért hátrált meg, mert ő és ügyvédje megtudták, hogy az álnéven regisztrált titkos mobiltelefonjaikat lehallgatja a rendőrség.
    

Az ügyészség az ügy mindhárom szereplőjét korrupcióval és befolyással való üzérkedéssel vádolta meg, az ügyvédet és a volt bírót hivatali titok megsértésével is gyanúsítják. Az ügyvéd és a bíró első fokon ugyanazt a büntetést kapta, mint a volt elnök, de az ügyvédet plusz büntetésként öt évre eltiltották hivatása gyakorlásától.
    

Nicolas Sarkozy az első fokú perben gyalázatosnak nevezte és tagadta az ellene felhozott vádak mindegyikét. A politikától visszavonult, de a jobboldalon továbbra is befolyásosnak számító volt elnök korábban úgy vélte: politikai ellenfelei az igazságszolgáltatást a lejáratására használják fel. A volt francia elnök úgy látta: törvénytelen, hogy az ügyvédjével folytatott telefonbeszélgetéseit bizonyítékként használják fel ellene egy peres ügyben. Az ennek megakadályozására irányuló kereseteit azonban a fellebbviteli bíróságon és a semmítőszéken is elutasították. Az ügyészség ugyanis a felvételek alapján látta bizonyítottnak a korrupciós szándékot. A fellebbviteli per december 16-án ér véget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com