Megkezdődött a tagállami vezetők csúcstalálkozója, középpontban az energia és az ukrajnai háború

Megkezdődött csütörtök délelőtt az uniós tagországok vezetőinek egynaposra tervezett csúcstalálkozója, melynek középpontjában Oroszország Ukrajna elleni háborújának helyzete, valamint az energiaügyek, gazdasági kérdések és az Európai Unió külkapcsolatainak áttekintése áll.Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozóján mindenek előtt meg fogja vitatni az Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával kapcsolatos legutóbbi fejleményeket, beleértve annak következményeit is Ukrajnában és máshol.
    

Az uniós tagállamok vezetői áttekintik az Ukrajnának eddig nyújtott és a jövőben nyújtható további uniós támogatás lehetőségeit is. Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői értékelni fogják az energiaárakkal és az ellátás biztonságával kapcsolatos helyzetet, beleértve az eddig hozott és a lehetséges piacoptimalizálási intézkedéseket, valamint az energiakereslet csökkentése terén elért eredményeket.
    

Az Oroszország Ukrajna elleni háborúja okozta jelenlegi energiaválságra figyelemmel az Európai Tanács megbeszélést fog tartani a gazdasági helyzetről. Megvitatja az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint a célok megvalósításának eszközei között a közös gázbeszerzés, árkorlátozási mechanizmusok bevezetése a TTF gáztőzsdén, a tagállamok közötti szolidaritásra vonatkozó új intézkedések elfogadása, valamint a gázkereslet csökkentésére irányuló erőfeszítések folytatása szerepel. A vezetők vitát folytatnak majd a multinacionális vállaltokra vonatkozó minimumadóról szóló irányelvről is.
    

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetőknek küldött meghívólevelében, hangsúlyozta, az EU-nak most az energiaellátás biztonságának szavatolására, az árak csökkentésére, valamint Ukrajna önvédelmének, működésének és lakosságának támogatására kell összpontosítania. A tagállami vezetők megbeszélést fognak folytatni a transzatlanti kapcsolatokról. A vita a kérdések széles körére terjed majd ki, egyebek mellett a biztonsági és gazdasági együttműködésekre.
    

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői továbbá megbeszélést folytatnak majd a déli szomszédságról, amelynek keretében értékelni fogják a múlt héten Tiranában tartott EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó eredményeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com