Megkezdődött a voksolás

Tíz hónap leforgása alatt immár másodszor tartanak parlamenti választást Horvátországban: vasárnap reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahol valamivel kevesebb mint 3,8 millió szavazásra jogosult állampolgárt adhatja le voksát.

Az előre hozott parlamenti választásokat azért kellett kiírni, mert a tavalyi választásokat követően a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a Híd Függetlenek Listája párt által idén januárban megalakított, belső feszültségektől terhelt kormánytól a parlament fél év után megvonta a bizalmat.

választás

Az előrejelzések szerint az előzőhöz hasonlóan a mostani parlamenti választások kimenetele is bizonytalan, de várhatóan a két nap párt közül egyik sem, sem a HDZ, sem az ellenzéki, baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) nem tud majd önállóan kormányt alakítani, hanem koalíciós partnereket kell keresnie.
A szavazóhelyek 19 óráig lesznek nyitva.

A horvát választási iroda honlapján folyamatosan beszámol a részvételi arányról. Az exit pollokat (a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló eredményeket) az urnazárás után hozzák nyilvánosságra.

A horvát állampolgárok külföldön is szavazhatnak. A 151 szábori képviselő közül 140-et az ország 10 választókerületében választanak meg, minden választókerületben 14-et a politikai pártok listáiról.
A parlamentbe jutási küszöb 5 százalék. A mandátum négy évre szól.

A 2500 jelöltre és 177 listára Horvátországban közel 7000 helyen adhatják le voksaikat az állampolgárok, külföldön 60 ezren 115 szavazóhelyiségben voksolhatnak.

A választásokat 12 ezer megfigyelő követi.

Az első részeredményeket 22 óra után hozza nyilvánosságra az országos választási iroda.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com