Megkezdődött az izraeli kormányfő korrupciós perének bizonyítási szakasza

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött Benjamin Netanjahu miniszterelnök korrupciós perének bizonyítási szakasza a jeruzsálemi körzeti bíróságon - jelentette az izraeli katonai rádió hétfőn.Liat Ben-Ari, a perben az államot képviselő ügyésznő mondott beszédet a bizonyítási szakasz kezdetén, amelyen a vádlott kormányfőnek jelen kellett lennie, de az ezt követő tanúvallomásnál már távozhatott a bíróságról.

    
Mintegy félórás beszédében Ben-Ari hangsúlyozta, hogy mindenki egyenlő a törvény előtt, és azzal vádolta Netanjahut, hogy hivatalából adódó hatalmát tiltott módon arra használta, hogy személyes érdekeinek kedvezően hasson a médiára, szemben az objektív tájékoztatás közérdekével. A tárgyalást a legsúlyosabb váddal, a Walla hírportál médiabefolyásolási ügyével kezdik, a vádak szerint a kormányfő és családja kéréseivel és követeléseivel éveken át rendszeresen befolyásolta a portál hírközlését, cserében Netanjahu gazdasági kedvezményeket adott a hírportál tulajdonosának, az Elovics házaspárnak.
    

Az első tanú Ilan Jesua, a Walla volt igazgatója, aki megőrizte, majd átadta a rendőrségnek az Elovics családtól kapott utasításokat és kéréseket, amelyek a miniszterelnöktől és közvetlen környezetétől származtak, és amelyekben olykor azt is leírták, hogy milyen gazdasági előnyök függnek a kérések teljesítésétől. Amikor a Haarec című újság beszámolt 2017-ben a Walla körüli furcsaságokról, akkor Saul Elovics másnap telefonja megsemmisítését kérte Jesuától a rajta található üzenetek eltüntetése érdekében, de ő nem teljesítette ezt a kérést.
    

A per további szakaszában négy tanú arról számol majd be, hogy mi történt a Walla szerkesztőségében. Az izraeli jogszakértők szerint a csalás, hivatali hatalommal visszaélés és korrupció miatt elindított per várhatóan 2-3 évig tarthat. A tárgyalás idején Netanjahu lemondását, és a bíróság védelmét követelték tüntetők a bíróság épületének egyik oldalánál, miközben velük szemben Netanjahu hívei a kormányfő mellett tiltakoztak a korrupciós vádak ellen.  
    

Három ügyben nyújtott be vádiratot Netanjahu ellen a főügyész: az egyikben három évvel büntethető csalás a vád mintegy hétszázezer sékel (mintegy ötvenmillió forint) értékű ajándék elfogadása, illetve kérése miatt. A másikban csalással és közhivatallal visszaéléssel vádolják Netanjahut a Moni Mózesszel, a Jediót Ahronót című újság tulajdonos főszerkesztőjével folytatott alkudozása és médiabefolyásolási kísérletei miatt.
    

A legsúlyosabb, akár tíz évre is büntethető vád a megvesztegetés a Bezeq telekommunikációs óriásvállalat főrészvényesével, Saul Eloviccsal folytatott ügyletek miatt. Először fordul elő Izrael történelmében, hogy hivatalban lévő miniszterelnököt vesztegetéssel vádolnak, ráadásul a hivatali ideje alatt elkövetett korrupció miatt. Ehud Olmert, az előző kormányfő, akit korrupcióért börtönbüntetésre ítéltek, már a nyomozás alatt lemondott, és miniszterelnöki kinevezése előtt követte el a törvénytelenségeket.
    

Benjamin Netanjahu tagadja, hogy bármilyen jogsértést követett volna el, és azt állítja, hogy az ellene felhozott vádak koholtak, politikai puccskísérlet áldozata, amelyben részes a helyi média, a rendőrség és az ügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com