Megkezdődött az új Szuezi-csatorna felavatása

Áthaladt az új Szuezi-csatornán az egyiptomi elnöki jacht Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfővel a fedélzetén, s ezzel megkezdődött a mesterséges vízi út csütörtöki megnyitója.

A forradalmi évek gazdasági és politikai káoszának végét szimbolizáló nemzeti projekt 30 millió dolláros (8,5 milliárd forint) avatóünnepségén a hadsereg-főparancsnokból lett elnök díszegyenruhában tisztelegve haladt el a parton gyülekező vendégsereg előtt, több hadihajótól követve.

Download (2)

Download (1)

Utóbbiak között haladt a Franciaország által a minap leszállított, időközben - Szíszi tavalyi választási szlogenjének megfelelően - Éljen Egyiptomra keresztelt FREMM fregatt. Eközben nyolc, július végén érkezett amerikai F-16-os vadászbombázó az ország nemzeti színeit festette az égre.

Az egyiptomi sajtó szerint több mint 50 országból érkezett hivatalos küldöttség az ünnepségre, Magyarországot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseli.

Az eredetileg három évre tervezett, de Szíszi utasítására mindössze egy év alatt elvégzett munkálatok során az 1869-ben épült mesterséges vízi úttal párhuzamosan egy 35 kilométer hosszú új medret ástak, valamint a régi csatornát egy 37 kilométeres szakaszon kiszélesítették.

Az így lehetővé vált kétirányú közlekedésnek köszönhetően egyiptomi remények szerint a csatornán áthaladó forgalom megduplázódik, a beszedett díjakból származó bevétel pedig 2023-ra a jelenlegi 5 milliárd dollárról (közel 1400 milliárd forint) 13,5 milliárdra ugrik.

Download

Egyes szakértők azonban óvatos távolságtartással viszonyulnak a jelenlegi hatalom legitimációját biztosítani hivatott nemzeti projekt körüli eufóriához. Amr Adli, a Carnegie Middle East Center nevű amerikai agytröszt egyiptomi részlegének gazdasági szakértője az MTI-nek elmondta, nem tudja, hogy a hatóságok által előrevetített, kilenc év alatti 260 százalékos növekedést mennyire precíz adatok alapján számították ki, mert "a kormány senkivel sem osztotta meg a forrásait".

"Mindazonáltal hosszú távon feltehetően egy jó befektetésről beszélhetünk, mivel az elmúlt tíz évben, pontosabban 2004 és 2014 között a csatorna bevétele majdnem megduplázódott, a világkereskedelem pedig az átmeneti ingadozások ellenére ötvenéves távlatban valószínűleg növekedni fog" - mondta, és arra emlékeztetett, hogy a mesterséges vízi úton már most is a világkereskedelem tíz százaléka halad át.

A 60 milliárd egyiptomi fontos (2300 milliárd forint) projektet kizárólag egyiptomi állampolgárok által megvásárolható kötvények kibocsátásából finanszírozták. Az ötéves futamidejű, 12 százalékos kamatot kínáló értékpapírok bevételének visszafizetése már megkezdődött, ami jelentős terhet jelent a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő ország számára, ezért sokak szerint sorsdöntő a projekt sikere.

Adli szerint ugyanakkor a csatorna szimbolikus jelentősége miatt sokan elfelejtik, hogy az jelenleg is csak az állami bevételek négy százalékát termeli ki, tehát nem okozna államcsődöt, ha nem válnának valóra a befektetéssel kapcsolatos remények.

kairó

A 39 fokos hőség ellenére az ünneplő emberek országszerte tömegesen vonultak az utcára. Az egyiptomi forradalom jelképes helyszínén, a kairói Tahrír téren kántáló emberek felváltva éltették a hatalmas projektet, és az egyiptomi államfőt, akit az állami média a Szuezi-csatornát 1956-ban államosító legendás elnökhöz, Gamal Abden-Nasszerhez hasonlított.

A tömegben álló, csak Szobhi mérnökként bemutatkozó egyik ünneplő szerint az új csatorna és az akörül építendő ipari zónák kínálta munkalehetőségek miatt "ezután csak az fog egész nap a kávézókban ücsörögni, aki nem akar dolgozni". "Én 1973-ban (az Izrael ellen indított háborúban) átkeltem a csatornán, fel tudom mérni a mostani helyzet történelmi jelentőségét" - jelentette ki a 68 éves volt katona.

Egy mellette ácsorgó zászlóárus fiatalember közbeszólását, miszerint "az egyiptomi hagyományoknak megfelelően most is csak a kormányhoz közeli emberek járnak majd jól", Szobhi dühösen elutasította, és az általa naplopónak minősített fiatalt afelől biztosította, hogy "Szíszi minden egyiptomiról gondoskodni fog."

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com