Megkezdődött Törökországban a per a kurdbarát párt számos tagja ellen a 2014-es tiltakozások miatt

Megkezdődött hétfőn a török fővárosban, Ankarában a 37 halálos áldozatot követelő, 2014. októberi erőszakos tiltakozásokkal kapcsolatos per, amelyben 108 ember, köztük a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) két volt társelnöke és központi végrehajtó tanácsának több egykori tagja is a vádlottak padján ül.2014 októberének elején a néhány napig tartó országos tüntetések résztvevői azzal vádolták a török kormányt és a hadsereget, hogy tétlenül nézi, amint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elfoglalja Észak-Szíriában a főként kurdok lakta Kobani várost, közvetlenül a határ túloldalán.

    
Ankara a zavargásokért a nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított és a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), valamint a HDP-t teszi felelőssé, amelyet a PKK "politikai kirakatának" tekint, noha a párt tagadja, hogy volna kapcsolata a PKK-val.
   

A per érintettjei ellen 29 pontban emelt vádat az ügyészség, köztük felbujtás, valamint az állam egységének, az ország integritásának megsértése, továbbá szándékos emberölés miatt. A vádlottak közül 28-at tartanak előzetes letartóztatásban, beleértve a kurdbarát párt két korábbi társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t. Hatan szabadlábon tartózkodhatnak, míg a többiek szökésben vannak.
    

Mithat Sancar, a HDP jelenlegi férfi társelnöke a bíróság épülete előtt nyilatkozva összeesküvésnek és politikai bosszúnak minősítette az eljárást. "Azt feltételezik, hogy el tudják nyomni a hangunkat, tévednek" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy folytatják ellenállásukat a békéért, a demokráciáért, a szabadságért és az igazságért.
    

A török vezetés különösen a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében kezdett el fokozottan fellépni a kurdbarát párt társelnökei, politikusai, polgármesterei, aktivistái és támogatói ellen, miközben a kormányzat nem a HDP-t teszi felelőssé az összeesküvésért. A párt számos tagja továbbra is előzetes letartóztatásban ül, mert a legsúlyosabb vádpontokat tartalmazó perekben még nem született ítélet.
    

Legutóbb idén március közepén a legfelsőbb bíróság egyik ügyésze terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra hivatkozva a HDP bezáratását célzó eljárást kezdeményezett az alkotmánybíróságnál. A testület március végén eljárásjogi hiányosságok miatt visszaküldte az ügyészségnek a keresetet. A parlamenti képviselők mentelmi jogát 2016 első felében törölték el Törökországban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com