Megkezdődött Várhelyi Olivér meghallgatása az EP külügyi bizottságában

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt meghallgatása  az Európai Parlament (EP) külügyi szakbizottságában csütörtök reggel.A magyar EU-nagykövet után a francia Thierry Bretont és a román Adina Valeant hallgatják meg Brüsszelben a nekik szánt tárcával foglalkozó testületekben, miután kedden továbbengedte őket az EP jogi bizottsága.

    
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke a bővítési és szomszédságpolitikai tárcát szánja a magyar diplomatának. Az ülésen a jelölteknek bizonyítaniuk kell rátermettségüket és szakmai felkészültségüket. Alkalmasságukat háromórás kérdezz-felelek során próbálják felmérni. Az érintettek 15 perces bevezetőjét 25 kérdés követi a képviselők részéről.
    

A biztosjelöltek már előzetesen, írásban is kaptak kérdéseket a képviselőktől, amelyek egyfelől általános kompetenciájukra, európai elkötelezettségükre, valamint személyi függetlenségükre, másfelől a nekik szánt portfólióra vonatkoztak. Az első meghallgatás után a frakciók koordinátorai legalább kétharmados többséggel akár rögtön is jóváhagyhatják az érintettek kinevezését, akik ennek hiányában további kérdéseket kapnak írásban.
    

Amennyiben a beérkezett válaszok sem meggyőzőek, akkor újra meg kell jelenniük a testület előtt, amely - ha még akkor sincsen meg a szükséges koordinátori többség - végül egyszerű többséggel fogadhatja el őket titkos szavazáson. Az első magyar és román választottat, Trócsányi Lászlót és Rovana Plumbot a jogi bizottság, a francia Sylvie Goulard-t pedig az ipari és a belső piaci bizottság utasította el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com