Megkezdte törökországi látogatását a német kancellár, a török ellenék tiltakozik

Két és fél év után először hivatalos látogatásra Törökországba érkezett vasárnap Angela Merkel német kancellár, hogy török hivatali kollégájával és az ország államfőjével egyeztessen az Európát sújtó menekültválság ügyében. A látogatással kapcsolatban tiltakozását fejezte ki a török ellenzék.

"Európa nem tudja egyedül megvédeni külső határait, amennyiben nem jutunk egyezségre Törökországgal is" - hangsúlyozta a német kancellár isztambuli látogatását megelőzően, válaszul az őt ért bírálatokra, amelyek szerint ezzel a vizittel két héttel a török parlamenti választások előtt javítja Recep Tayyip Erdogan török államfő és a részben általa alapított kormánypárt, a konzervatív iszlamista Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) megítélését.

angela merkel

Eközben a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Merkel Isztambulban nem találkozik a tömörülés képviselőivel.

"Sajnálatos, hogy a kancellár nem kezdeményezte a CHP-val és egyáltalán a török ellenzékkel való találkozót" - mondta vasárnap a dpa német hírügynökségnek Erdal Aksünger, a CHP-t vezető Kemal Kilicdaroglu főtanácsadója. Mint rámutatott, Merkel dönti el, kivel találkozik, mindenesetre így azt a benyomást kelti, mintha részt venne a választási kampányban.

A kurdbarát ellenzéki Népi Demokratikus Párt (HDP) szerint Merkel "mocskos üzletet" köt Törökországgal. "Azt mondják: ne küldjetek hozzánk több menekültet, vessetek ennek véget, és cserébe fogadjatok el 3 milliárd eurót" - fogalmazott Nazmi Gür, a párt alelnöke az Ankarának a menekültek megsegítése céljából nyújtandó uniós támogatásra utalva.

Eközben Günther Oettinger, az Európai Unió digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztosa Angela Merkel törökországi látogatása kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy Ankarát sokkal jobban be kellene vonni az európai politikába.

"Két évvel ezelőtt nem gondoltam volna, egy évvel ezelőtt éppoly kevéssé, hogy a német kancellárnak kérelmezőként, konkrét ellenszolgáltatással a birtokában Ankarába kell utaznia" - mondta Oettinger vasárnap Hamburgban.

A nagyobbik német kormánypárt, az Angela Merkel vezette CDU politikusa hangsúlyozta, hogy Törökország nélkül nem lehetséges nagyobb stabilitást teremteni a Pakisztán, Afganisztán, Irán, Irak és Szíria alkotta instabil régióban.

"Ezért szükségünk van Törökországra" - szögezte le. Mint megjegyezte, ez nemcsak sok pénzbe kerül, hanem emellett a Törökországgal szembeni vízumkötelezettséget sem lehet már sokáig fenntartani, és az eurázsiai országot biztonságos származási állammá kell nyilvánítani.

Szerinte Európának ezenfelül világossá kell tennie Törökországgal kapcsolatos álláspontját. "Vagy abba kell hagyni az (európai uniós) csatlakozási tárgyalásokat, vagy tárgyalni kell" - tette hozzá az uniós biztos.

Törökország 1999 decembere óta az EU tagjelöltje.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com