Megnyílt a világhírű londoni áruház karácsonyi vására

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Bár Európa nagy része hőségtől tikkad, Londonban már megnyílt a Selfridges karácsonyi vására. A világhírű áruház 145 nappal az ünnepek előtt ötszáz darabos "kapszulakollekció" árusítását kezdte meg Oxford Street-i üzletében, szeptember 4-től pedig már 3800 termékből válogathatnak a világ minden tájáról érkező vevők.A Selfridges évek óta megörvendezteti vásárlóit azzal, hogy már nyáron megnyitja karácsonyi vásárát.

Indoklása szerint a nyári turistaszezont kihasználva sok külföldi él a lehetőséggel, hogy megvegye az áruházban kapható ritka díszeket és egyéb különlegességeket.

   
"Olyan sok vevőnk van a világ minden sarkából, akik alig várják, hogy szert tegyenek az ünnepi dekorációkra és egyéb szuvenírekre nyári londoni vakációjuk alatt" - idézte a pénteki brit sajtó az áruház egyik beszerzőjét, aki felhívta a figyelmet arra, hogy termékeik máshol nem elérhetők. Eleanor Gregory szerint ráadásul nemcsak a külföldiek, hanem a britek körében is egyre népszerűbb a nyári karácsonyi vásár. Sokan jó előre szeretik letudni a karácsonyi vásárlás legalább egy részét, és hónapokkal karácsony előtt még a kínálat is jóval szélesebb.
    

A patinás londoni áruház karácsonyi osztályának kínálatában éppúgy szerepel 1,95 fontos (700 forintos) ceruza, mint neondísz 8500 fontért (hárommillió forintért). Idén először a házi kedvenceknek is találnak karácsonyi ajándékot a vevők. Tavaly még ennél is korábban, 147 nappal karácsony előtt nyílt meg a vásár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com