Megnyílt Moszkvában az első Paprika bolt

Magyar élelmiszereket árusító bolt nyílt szerdán Moszkvában Paprika néven, a tervek szerint egy éven belül 10-15 üzletből álló hálózat jön létre Oroszországban - mondta el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek az átadás után telefonon.

paprika1Hozzátette: a magyar és orosz tulajdonosok által alapított Paprika Kft. minden egymilliónál nagyobb lakosú orosz városban nyit üzletet, amelyeknek egységes arculatuk lesz.
Az első, nagyjából kétszáz négyzetméteres alapterületű boltban a szalámik, húsáruk, borok, pálinkák, csokoládék, sörök mellett büfé is működik, ahol tradicionális magyar ételeket kínálnak.

Fazekas Sándor kiemelte: a magyar agrárpolitika fontos része az oroszországi élelmiszerexport támogatása. Az oroszországi export 2010 óta folyamatosan emelkedik, évente 20-25 százalékkal nő, az elmúlt negyedévben is hasonló növekedés volt tapasztalható. Ez a dinamikus emelkedés teszi lehetővé azt, hogy egyre több késztermék, minőségi magyar kézműves termék jusson el az orosz piacra, és prémium terméket árusító üzletek nyíljanak - mutatott rá a tárcavezető.

Oroszországban a vásárlók keresik a magyar élelmiszereket, amelyek ott elismertek, kimagasló érdeklődés mutatkozik a magyar borok, pezsgők és húsáruk iránt - mondta a miniszter.
Fazekas Sándor az Ilja Vasziljevics Sesztakov orosz mezőgazdasági miniszterhelyettessel folytatott megbeszéléseit összegezve elmondta, hogy jelenleg 100 magyar cégnek van beszállítói jogosultsága az orosz piacra. Terveik szerint a beszállítói körbe további ötven vállalkozást vonnának be a magyar élelmiszerexport további növeléséhez - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a magyar-orosz agrárkapcsolatokat erősíti az őszi budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) is, amelyen Oroszország ezúttal kiemelt kiállítópartnerként vesz rész.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com