Megnyíltak Angliában az oltások tömeges beadására kialakított központok

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Megnyíltak hétfőn a koronavírus elleni oltások tömeges beadására kialakított központok Angliában. Boris Johnson brit miniszterelnök elmondta, hogy közelít a 2,5 millióhoz az Egyesült Királyságban eddig beadott oltások száma.Hétfőtől hét hatalmas angliai központ kapcsolódott be a több mint egy hónapja folyó oltási kampányba. Londonban, Newcastle-ban, Manchesterben, Birminghamben, Bristolban, Epsomban és Stevenage-ben nyíltak meg e zömmel sport- és konferenciaközpontokban kialakított oltási helyszínek, amelyek egyszerre több tízezer oltásra jelentkezőt fogadhatnak.

    
Közöttük van a világhírű Epsom Downs lóversenypálya, valamint a világ egyik legnagyobb fedett rendezvényközpontja, a kelet-londoni ExCel Centre is. Boris Johnson, aki hétfőn a nyugat-angliai Bristol oltási központjában tett látogatást, újságíróknak elmondta, hogy az oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig hozzávetőleg 2,4 millióan kapták meg a vakcinát az Egyesült Királyság egészében.
    

Hozzátette: a kormány mellett működő egyesített oltásügyi bizottság (JCVI) által a legveszélyeztetettebb kategóriába sorolt, 80 éven felüli korosztály tagjainak 40 százaléka, az idősotthonok szintén e legfelső kockázati csoportban nyilvántartott lakóinak 23 százaléka részesült a koronavírus elleni oltásban. A brit kormány meghirdetett célkitűzése az, hogy a JCVI 25 oldalas oltási menetrendjében szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoport - az idősotthonok összes lakója és gondozóik, a 70 éven felüli korosztály minden tagja, az egészségügyi és a gondozói hálózatok első vonalában dolgozók, valamint a krónikus betegségek miatt különösen veszélyeztetettek mindegyike - megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.
   

E terv alapján Angliában 12 millióan, a 68 millió lakosú Egyesült Királyság egészében 16 millióan megkapják a vakcinát a jövő hónap közepéig. Matt Hancock egészségügyi miniszter a BBC rádiónak hétfőn elmondta: a brit kormány céljai között szerepel az Egyesült Királyság teljes felnőtt lakosságának beoltása a nyár végéig.
    

Hancock felidézte, hogy a kormány eddig több mint 350 millió adag vakcinát rendelt. Chris Whitty angliai tisztifőorvos a BBC televízió hétfői betelefonálós műsorában ugyanakkor kijelentette: mindenkinek a lehetséges minimumra kell korlátoznia a kapcsolattartást másokkal mindaddig, amíg az oltási kampány hatása érezhetővé válik.
    

Whitty professzor - aki a brit kormány egészségügyi főtanácsadójának tisztségét is ellátja - azt mondta: a következő néhány hét jelenti a nagy-britanniai koronavírus-járvány legveszélyesebb szakaszát. Hangsúlyozta: egyedül Angliában több mint 30 ezren vannak kórházban az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt.
   

A tisztifőorvos kiemelte, hogy a nagy-britanniai koronavírus-járvány első hullámának tavaly áprilisi tetőzése idején 18 ezer beteg szorult kórházi kezelésre Angliában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com