Megrágcsálta pasija heréjét bosszúból

Csütörtök este hosszan tartó veszekedésbe keveredett egy Jersey városában élő pár. A férfi megunta a konfliktust, és megoldásképpen kihátrált belőle, és lefeküdt aludni.


A nő ezek után még indulatosabbá vállt. Megvárta míg párja elaludt, és beleharapott az alvó férfi heréibe. A Jersey városában élő pár csütörtök este kiadós veszekedésbe keveredett. A 40 esztendős Linda Mendez a hírek szerint elég szépen összemarcangolta a férfit, hiszen komoly vérzéssel szállították a helyi kórházba. Linda a férfi nyakát is megharapta, de az nem okozott olyan súlyos sérüléseket, mint lejjebb. Kedden vádat emeltek e vámpírhölgy ellen súlyos testi sértés elkövetésének vádjával.

A  nő 46 éves párja állítólag annyira megijedt, hogy ő maga nem mert vádat emelni. Linda Mendez három gyermek édesanyja, és korábban is konfliktusba keveredett a törvénnyel egy közlekedési kihágás végett, továbbá a helyi önkormányzat is emelt már vádat ellene.

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com