Megrázó! Bottal verte halálra a 10 éves fiú a szomszéd spánieljét - fotó 18+

Brutális állatkínzás történt a texasi Forth Worth-ban, ahol egy 10 éves fiú verte halálra a szomszéd kiskutyáját, egy spánielt.


A gyerek és szülei azt állítják, hogy az apró termetű eb rátámadt a fiúra, de erre nincs bizonyíték.

A rendőrség ennek hiányában állatkínzás miatt emelt vádat a 10 éves gyerek ellen, miután kiderült ő kínozta halálra a Cavalier-spánielt.

jennifer-knittel (2)

A Dreamin’ Demon arról számolt be, hogy a gyerek kiengedte a kutyát, majd bottal kezdte el kergetni.

Mikor pedig sarokba szorította, addig ütötte, amíg már nem mozdult többé.

jennifer-knittel (3)

A kegyetlen esetet a másik szomszéd jelentette a rendőröknek, mikor feltűnt neki, hogy egy fiú bottal a kezében üldöz egy kutyát, majd röviddel azután a lábtörlőn látta meg az élettelen spánielt.

A szomszéd elmondása szerint még meg is kérdezte a gyereket, hogy bántotta-e a Cookie nevű ebet, ő pedig úgy felelt, nem a kutya csak alszik.

jennifer-knittel (1)

A kutya boncolása során kiderült, hogy a spániel halálát az ütések okozták, betört a koponyája és eltört a gerince, emellett súlyos, belső vérzése is volt.

A gyerek a kiérkező rendőröknek ezzel szemben azt mondta, hogy a 6 kilós kutya rátámadt és ő csak önvédelemből ütötte.

"Szerintem még morogni sem hallottuk Cookie-t soha. Így az, hogy bárkire is rátámadt volna, ócska hazugság. A kutyám nem volt agresszív, és a kisfiún sincs semmi nyoma annak, amit állít". –mondta megtörten a kutya gazdája, Jennifer Knittel az NBC 5-nak.

A történtek miatt a rendőrség nyomozást indított, és ez alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a gyerek állatkínzást követett el.



Forrás: borsonline

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com