Megrázó! Iskola igazgatónak írt levélben könyörgött a 13 éves lány, hogy ne engedje őt férjhez adni

Az indiai törvények szerint tiltott, de mégis bevett szokás az országban, hogy a kiskorú lányokat férjhez adják a szülei.


A gyerekmenyasszonyok száma évről évre változatlan, az embereket a gazdasági kiszolgáltatottság kényszeríti, hogy a lányokat nagyon fiatalon férjhez adják, nem törődve a következményekkel. – írja az Indian Times.

child-mariage_1429360154

A 13 éves Duli Hembromra is ez a sors várt volna, mert a családja nagyon szegény volt. Ezért a szülők azt a döntést hozták, hogy a legidősebb lányukat férjhez adják. A kilencedikbe járó kislánynak nemsokára jelöltje is akadt, a szülők azonban azt nem gondolták volna, hogy a lányuk ellenáll az akaratuknak.

Child-Marriage-13-year-old-child-bride-india-665x385

Duli előzőleg többféleképpen próbálta nekik jelezni, hogy nem akar férjhez menni, de a szülők meg sem hallgatták. Ezért végső kétségbeesésében az iskola igazgatójához fordult és megrázó levélben kérte, hogy akadályozza meg, hogy őt férjhez adják.

A szívszorító sorokban az igazgatónak a lány felfedte, hogy a szülei akarata ellenére akarják kiházasítani egy nála jóval idősebb emberrel. Ő pedig még évekkel ezelőtt megfogadta, hogy csak tanulmányai befejeztével a 18. évét betöltve fog majd oltár elé állni.

v2-Child-marriage-India

"Nem akarok idő előtt férjhez menni" – írta Duli.

Az ügy hamar kirobbant először az indiai médiában, majd a nemzetközi sajtóban is nyilvánosságra került. A lány szülei ezért azóta nem győznek magyarázkodni.

A Hindustan Times lapnak arról beszéltek, hogy a közösségükben nem ritka, hogy kiskorú lányokat férjhez adjanak. S arról is beszéltek, hogy azért akarják Dulit ilyen fiatalon kiházasítani, mert felnőtt korában sokkal nehezebb lesz majd neki férjet találni.

Indian-bride

Forrás: hír24

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com