Megrázó képeken mutatta meg megvert barátnőjét a fotós

Egy fotós megrázó képeket tett közzé megvert barátnőjéről, hogy felhívja a figyelmet az erőszakra.


Tiffany Thoelke közvetlenül a verés után fotózta le a 27 éves Brooke Beatont Dél-Dakotában, és ezeket a megindító sorokat írta a képek alá. Ez nem smink, ez Brooke, az én gyönyörű barátnőm, modell, anya, és minden szempontból lenyűgöző nő"

brooke3

Felhívott, és a beszélgetés közben egyszer csak azt mondta, csinálnunk kellene egy sorozatot, hogy felhívjuk a figyelmet a párkapcsolaton belüli erőszakra. Mondtam, hogy persze, megcsináljuk majd valamelyik hétvégén (mert egy sminkes sorozatra gondoltam), mire ő azt felelte, hogy úgy értette most azonnal. Mert azt szeretné, ha igazi képek készülnének. Ez nem smink, ez Brooke, az én gyönyörű barátnőm, modell, anya, és minden szempontból lenyűgöző nő. Valódi sérülésekkel” – írja le a Facebook oldalán a fotós.

brooke1

A modellként is dolgozó Brooke a brit Metrónak arról beszélt, hogy a barátja a kocsiban esett neki, mert valamin bedühödött.

Először ököllel arcon vágta, majd fojtogatta és megpróbálta távol tartani a mobiljától. Brooke bevallotta, hogy végig az életét féltette.

A támadóval már évek óta barátok voltak, de csak pár hónapja lett intim kapcsolatuk. Brooke a verés után feljelentette a párját a rendőrségen, de a nevét nem akarta nyilvánosságra hozni.

brooke-beaton-2

A fotós és az áldozat Brooke Beaton és Tiffany Thoelke #SilenceHidesVilolence (a némaság elrejti az erőszakot) címmel kampányt indítottak.

Ebben leírják, hogy tudják, hogy az erőszak áldozatává vált nőknek óriási bátorság kell, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé.

Mégis mindenkinek meg kéne ezt tenni, mert egy felmérés szerint a nők elleni erőszakos bűncselekmények 80 százaléka a félelem miatt soha nem derül ki.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com