Megszavazta a román szenátus a büntetőeljárás módosítását

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ szavazataival a bukaresti parlament szenátusa elfogadta szerdán a büntető perrendtartás módosítását, amelyet az alkotmánysértőnek bizonyult cikkelyek kiigazítására, az emberi jogok védelmére és az ártatlanság vélelméről szóló európai uniós irányelv érvényesítésére hivatkozva terjesztettek elő a szociáldemokrata törvényhozók.A jobbközép ellenzék a tervezet számos rendelkezését bírálta: szerintük a kormánypártok korrupt politikusaik elszámoltatását próbálják akadályozni, az új perrendtartás pedig a bűnözőt és nem áldozatát védi.

    
A szenátus által elfogadott módosítások között szerepel, hogy a törvénytelenül szerzett bizonyítékok semmisek, csak azokkal a feljelentőkkel köthető vádalku, akik az elkövetéstől számított fél éven belül tanúskodnak egy bűncselekményről, a fellebbviteli bíróság pedig nem marasztalhat el egy első fokon felmentett vádlottat, csak ha új bizonyítékok merülnek fel, vagy megismétli a bizonyítási eljárást.
    

A tervezetbe az is bekerült, hogy az ügyészségeknek automatikusan ejteniük kell a vádat minden olyan bűnvádi eljárásban, amelynél egy éven belül nem sikerült vádat emelniük. Ha egy gyanúsított ellen a nyomozás során titkos megfigyelést rendelnek el, arról a megfigyelés befejezése után legkésőbb tíz nappal írásban kell majd értesíteni érintettet, a jegyzőkönyvek tartalmát és magukat a felvételeket - amennyiben az igényli - a gyanúsítottnak is be kell majd mutatni.
    

A módosítás során a román médiában folyamatosan jelen lévő bilincscsörgésnek is megpróbáltak gátat szabni a törvényhozók azzal, hogy az eljárásjog korlátozná a sajtó hozzáférését bizonyos információkhoz a bűnvádi eljárás során, amennyiben pedig közérdekű volta miatt mégis nyilvánosságra hozzák egy részleteit, az ügyészségek számára tilos lesz, hogy bűnösként állítsanak be egy gyanúsítottat a jogerős ítélet előtt.
    

A büntetőeljárás módosítását a Florin Iordache - a tavalyi korrupcióellenes tüntetések nyomán lemondott - volt igazságügyi miniszter által vezetett parlamenti különbizottság dolgozta ki. A kormánytöbbség a büntető törvénykönyvet is módosítani akarja. A büntetőeljárást módosító tervezet a képviselőházi vita során nyeri el végső formáját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com