Megszavazta az orosz alsóház Putyin újraválaszthatóságát

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Harmadik, végleges változatában megszavazta az orosz parlament alsóháza szerdán a választársi törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva Vlagyimir Putyin elnök előtt a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre.Az orosz alkotmány tavaly július 1-jén megszavazott módosítását megelőzően kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz elnök két egymást követő ciklus letöltése után ismét versenybe szálljon a tisztségért. Az elfogadott változtatás törölte az "egymást követő" kitételt, ugyanakkor lenullázta a hivatalban lévő államfő addigi mandátumait.

    
A 68 éves Vlagyimir Putyin immár 21. éve áll Oroszország élén. 2000 és 2008 között elnöki minőségben - akkor az államfői mandátum csak négy évig tartott -, majd 2008 és 2012 között, az alkotmányos korlátozás miatt miniszterelnökként. Ebben az időszakban Oroszország elnöke Dmitrij Medvegyev volt, majd ismét Putyin került az államfői hivatalba, amelynek mandátumát időközben hat évre meghosszabbították. A 2018-ben megtartott választás megerősítette ebben a tisztségben. Az elnök mindeddig nem jelentette be egyértelműen, hogy indulni kíván-e a 2024-ben esedékes elnökválasztáson.
    

A szerdán elfogadott törvénymódosítás értelmében nem választható újra orosz államfővé, aki két ciklus erejéig már betöltötte ezt a tisztséget. A változtatás értelmében ez a megkötés nem vonatkozik arra az elnökre, aki a tavalyi alkotmánymódosítás idején hivatalban volt, vagyis az ő esetében semmissé válik a korábbi mandátumok általi kötöttség.
    

A törvénymódosítás értelmében elnök csakis olyan, a 35. életévét betöltött orosz állampolgár lehet, aki legkevesebb 25 éve él az ország területén, és korábban más országban sem állampolgársággal, sem állandó lakhatási engedéllyel nem rendelkezett. Ez alól kivételt képeznek azok az államok, amelyek teljes egészében vagy részben Oroszország részévé válnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com