Megszégyenítő büntetés az Apple- nek

Egy brit bíróság egyértelmű döntése értelmében az Apple cég köteles nyilvánosan visszavonni, a konkurencia ellen tett kijelentését, miszerint a Samsung gyártócég a Galaxy Tab táblagépével, az iPadot koppintotta.

Szintén ez a bíróság a múlt hét folyamán arról is döntött, hogy az Apple iPad és a Samsung Galaxy Tab táblagépek egyáltalán nem téveszthetők össze, ezért a Samsung semelyik pontjában nem sértette meg az Apple szellemi tulajdonhoz fűződő jogait.

Az Apple- nek azon kívül, hogy fél éven keresztül szerepeltetnie kell hivatalos honlapján egy nyilatkozatot a brit bíróság döntésének tudomásul vételéről, számos brit magazinban, újságban fizetett hirdetés formájában vissza kell vonnia azt az állítását, melyben azt állította, hogy a Samsung lemásolta az iPad formai kialakítását.

Az Apple élhet fellebbezéssel a döntéssel szemben, ugyanis a bírósági döntés igen megszégyenítő lesz a cég számára.

 


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com