Megszűnik az orvosi vizitdíj és a receptdíj Csehországban

Januártól megszűnik a orvosi vizitdíj és a receptdíj Csehországban - döntött a cseh képviselőház pénteken Prágában.

Prága képA korábbi jobboldali kormányok által bevezetett különböző egészségügyi illetékek közül így januártól már csak a mentőszolgálat igénybevételéért kell fizetni esetenként 90 koronás (mintegy 1000 forint) illetéket. A kórházi díjat - napi 100 korona (1100 forint) - már korábban megszüntette a balközép koalíciós kormányzat.

Az orvosnál a betegeknek eddig minden látogatás alkalmával 30 koronát kellett fizetniük, a gyógyszertárakban pedig 30 koronát minden egyes, vényre felírt orvosság kiváltásakor.

Az így befolyó pénz a orvosoknál és a gyógyszerészeknél maradt. Az illetékek bevezetésekor a jobboldal azzal érvelt, hogy az intézkedés eredményeképpen az emberek ritkábban fogják különösebb ok nélkül felkeresni az orvosokat. A baloldal ellenezte az orvosi illetékeket, az orvosi szakszervezetek viszont jónak tartották a vizitdíj rendszerét. A kórházak most azt követelik, hogy a kieső bevételeiket az állam pótolja.

Svatopluk Nemecek egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a tavalyi év eredményei alapján a kórházak és az orvosok bevételkiesése mintegy 3,27 milliárd korona (mintegy 37 milliárd forint) lesz, de az állam ennek nagyobb részét különféle módokon, de megtéríti az érintetteknek.

Az egészségügyi illetékek rendszere évek óta éles viták tárgya Csehországban. A lakosság többsége elutasította a rendszert. A legélesebb bírálat a kórházi díjat érte. A közvélemény szerint a napi száz korona sokakat elriasztott attól, hogy vállalják a kórházi kezelést.

A parlament ugyanakkor arról is döntött, hogy 2018-tól kezdve Csehországban is bevezetik az elektronikus vények rendszerét. Ez jelenleg csak a marihuánát tartalmazó gyógyszerek esetében kötelező.

MTI

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com