Megugrott a Kínába beutazó külföldiek száma az év első felében

Az idei év első felében Kína 14,64 millió külföldi beutazást regisztrált, ami 152,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, köszönhetően a január óta bevezetett intézkedéseknek - közölte pénteken az ország bevándorlási hatósága.A kínai nemzeti bevándorlási hivatal sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a vízummentesen beutazó külföldiek száma januártól júniusig meghaladta a 8,54 milliót, ami a beutazások 52 százalékát teszi ki, és 190,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
    

A hivatal szerint a Kínába látogató külföldiek száma várhatóan az idei év második felében tovább emelkedik. A kínai turisztikai akadémia jelentése szerint a külföldi beutazók turisztikai piaca várhatóan a 2019-es szint 80 százaléka körüli szintre áll majd vissza. A Hongkongból, Makaóból, valamint Tajvanról érkező utazók száma pedig ismét eléri a koronavírus-járvány előtti szintet.
    

A közleményből az is kiderül, hogy 2023-hoz képest az idei év első hat hónapjában a hatóságok Kína-szerte 287 millió be- és kiutazást dolgoztak fel, ami 70,9 százalékos növekedést jelent. A bevándorlási hivatal adatai szerint 2024 első felében 23,2 százalékkal több normál útlevelet állítottak ki, ami 23,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
    

A kínai turisztikai akadémia felmérése szerint a Kínába utazók 60 százalékának elsősorban a kultúra megismerése a célja, de emellett többen az ételeket és a vásárlást nevezték meg utazásuk elsődleges okaként. Peking célja, hogy megkönnyítsék a külföldiek üzleti, oktatási és turisztikai célú beutazásait Kínába. Ezek nyomán több ország állampolgáraira is kiterjesztették a vízummentességet, enyhítették a vízumigénylési követelményeket és egyszerűsítették az eljárásokat, továbbá mobilfizetési lehetőségeket is bevezettek az országba utazó külföldiek számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com