Megugrott a roamingforgalom és a nemzetközi hívások száma a mobilszolgáltatóknál

Ukrajnában jelentősen nőtt a roamingoló ügyfelek mobilnet és hanghívás forgalma, Magyarországról a háborús országba indított nemzetközi hívások és SMS-ek száma is többszörösére emelkedett - közölte a Yettel és a Magyar Telekom az MTI érdeklődésére kedden.A Yettel hálózatán a háború kitörésének napja (2022. február 24.) óta az Ukrajnában roamingoló ügyfelek száma a harmadára esett, feltételezhetőleg azért, mert a vizsgált időszakban sokan elhagyták Ukrajnát. A csökkenő felhasználószám ellenére a roaming hívások száma 40 százalékkal nőtt közvetlenül a háború kitörése előtti időszakhoz képest - azaz az egy felhasználóra eső hívások száma több mint négyszeresére nőtt.
    

A naponta átlagosan beszélt percek mennyisége a korábbi háromszorosára növekedett a még kint roamingoló ügyfelek esetében, vagyis lényegesen megnőtt az egyes hívások időtartama. A roaming SMS-ek száma csökkent, ami arra enged következtetni, hogy a feszült helyzetben az emberek a telefonálást részesítik előnyben az SMS-sel szemben.

A roaming adatforgalom 50 százalékkal nőtt Ukrajnában.
    

A Magyarországról ukrán telefonszámokra indított nemzetközi hívások száma átlagosan kilencszeresére nőtt az elmúlt héten, a korábbi februári hetekhez képest. A hívások hossza jelentősen, naponta átlagosan nyolcszorosára nőtt az előző februári hetekhez képest, a Magyarországról ukrán telefonszámokra küldött SMS-ek száma pedig háromszoros növekedést mutat - közölte a Yettel.
    

Az Oroszországban roamingoló Yettel ügyfelek száma a háború kitörése óta 25 százalékkal csökkent, a térségben tartózkodók átlagosan 60 százalékkal több beszédpercet bonyolítottak, a fogadott hanghívások száma pedig 50 százalékos emelkedést mutat. A Magyarországról Oroszországba indított hívásokban a beszélt percek mennyisége közel 60 százalékkal, a hívások darabszáma pedig több mint 50 százalékkal nőtt, azaz a korábbinál hosszabb hívásokat folytattak az emberek. A Magyarországról Oroszországba küldött SMS-ek száma a 2,5-szeresésre ugrott a háborút megelőző időszakhoz képest.
    

A Magyar Telekom arról tájékoztatott, hogy az ukrán hálózatokon roamingoló előfizetők száma 20 százalékkal csökkent a krízis óta. Az előfizetőik által Ukrajnában indított hang- és SMS-forgalom körülbelül 6-8 szorosára nőtt, az adatforgalom minimálisan emelkedett a korábbi hetekhez viszonyítva. A Telekom hálózatán forgalmat bonyolító ukrán vendégelőfizetők száma hatszorosára nőtt, hangforgalmuk több mint 20-szorosára, adat- és  SMS forgalmuk pedig körülbelül 10-szeresére nőtt a korábbi hetekhez képest.
    

A Magyarországról Ukrajnába irányuló hívásforgalom a korábbihoz képest több mint 10-szeresére emelkedett. Azt is közölték, hogy az ukrán hálózatokkal való nemzetközi összeköttetéseket és kapacitásokat a Magyar Telekom folyamatosan monitorozza. A szerződéses ukrán partnereivel folyamatosan kapcsolatban állnak, kölcsönösen tájékoztatják egymást. Az ukrán hálózatok és a roaming szolgáltatások információik szerint üzemelnek, kivéve egy operátort, a TriMob (Ukrtelecom) roaming partnert, amely leállította a roaming szolgáltatását.
    

Az orosz hálózatokon roamingoló Magyar Telekom előfizetők és a Telekom hálózatát használó orosz vendégelőfizetők száma szinte változatlan. A hang- és SMS-forgalom is nagyjából változatlan, a roaming adatforgalom minimálisan csökkent. Az előfizetők által Magyarországról Oroszországba irányuló nemzetközi hívás és SMS-forgalom a korábbihoz képest közel a felére csökkent.
    

A Yettel Magyarország 2022. február 24-től visszavonásig jóváírja az Ukrajnában tartózkodó lakossági és üzleti ügyfelei adat-, hang- és SMS roaming díjait. A kialakult helyzetre  tekintettel a Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra irányuló nemzetközi hívások díját szintén (visszavonásig) jóváírja lakossági és üzleti ügyfeleinek a szolgáltató.
    

A Magyar Telekom ügyfeleinek 2022. február 1-től visszavonásig az ukrajnai partnerhálózatokon forgalmazott mobil roaming díjait (beleértve az alapdíjas SMS-eket, hívásforgalmat és mobilinternet forgalmat), valamint a Magyarországról kezdeményezett mobil és vezetékes ukrán hálózatba irányuló nemzetközi hívások, SMS-ek díját is, teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírják annak érdekében, hogy támogassák az ügyfelek kommunikációját hozzátartozóikkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com