Menyhárt József lett a Magyar Közösség Pártjának új elnöke (2. rész)

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Menyhárt Józsefet választották a Magyar Közösség Pártja (MKP) új elnökének a felvidéki magyar párt tisztújító kongresszusán szombaton, Érsekújváron. A párt második legfontosabb posztját - az Országos Elnökség (OT) vezetését - Őry Péter az MKP korábbi önkormányzati alelnöké tölti majd be.Magyar Közösség PártjaMenyhárt Józsefet, a párt dunaszerdahelyi járási elnökét - akire egyedüli jelöltként szavazhatott a csaknem kétszáz kongresszusi küldött - 180 igen szavazattal 16 ellenében, 2 érvénytelen szavazat mellett választották meg.

Menyhárt József a megválasztása után megköszönte a küldöttek által kinyilvánított bizalmat és Berényi József volt elnök korábbi munkáját.

A rá váró feladatok kapcsán Vörösmartyt idézte: "Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért." Az új pártelnök a szavazások szünetében tartott rövid sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az MKP egy friss csapatot állított össze, ám továbbra is etnikai alapú párt marad, miközben nyitni fognak a többi kisebbség irányába is.

Kifejtette: megőrzik a pártpolitika folytonosságát, ugyanakkor nyitottabb kommunikációra készülnek és tágabb nyitást, magyar-magyar párbeszédet terveznek, utóbbit nem csupán pártok közötti szinten. "Az, hogy nem vagyunk a parlamentben, nem jelenti azt, hogy nem akarunk támogatókat szerezni a parlamentben" - tette hozzá.

Pártelnöknek eredetileg négy személyt jelöltek a párt járási szervezetei, Berényi József volt pártelnököt, Bárdos Gyula korábbi OT- elnököt, Őry Pétert és Menyhárt Józsefet. Berényi József és Bárdos Gyula - nem fogadták el a jelölést, Őry Péter pedig a kongresszuson lépett vissza.

Visszalépését Őry Péter, a személyes vetélkedés elkerülésének fontosságával indokolta. "Azt gondolom, hogy a mai nap tőlem is megkövetel egy dolgot, mégpedig azt, hogy egyetlen apró porszeme se maradjon az MKP életében az egymással való vetélkedés rossz hatásának" - fogalmazott.

Az MKP kongresszusa később a két OT elnökjelölt - Őry Péter és Forró Krisztián galántai járási elnök közül - Őryt választotta a párt második legfontosabb posztjára, 135 támogató szavazattal. Őry Péter az esetleges változásokat és a párt további terveit illetően leszögezte: a párt irányultsága egyértelmű és az is marad, a program nem változott. Kifejtette: az MKP - parlamenten kívüli helyzetéből adódóan - továbbra is ellenzéki pártként fogja pozicionálni magát és megkezdi a felkészülést a közelgő megyei illetve helyhatósági választásokra. "A mai nap nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete" - hangsúlyozta.

Az MKP tisztújító kongresszusa új szakmai alelnököket is választott, valamint jóváhagyta a tervezett alapszabály módosítást is, ez a változtatás - amely lehetővé teszi, hogy az alapszabály a jövőben könnyebben módosítható legyen - várakozásaik szerint dinamikusabbá teszi majd a pártot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com