Mérgezett nyalóka ölte meg a gyereket

Rendkívül erős és halálos idegméreggel vonták be az édességet.Xiao LiA 6 éves Xiao Li a házuk előtt fedezett fel egy nyalókát, amiről azt hitte, hogy véletlenül dobta el valaki, a kelet-kínai Shandong tartományban található Liuzhuang faluban. Xiao Li felvette az édességet, és szopogatni kezdte, majd elment a barátaival bújócskázni.

Nem sokkal később a kisfiú 45 éves édesapja, Jin Hsueh találta meg a gyermeket, aki eszméletlenül feküdt a földön, és a feje minden nyílásából fekete vér szivárgott. A férfi azonnal kórházba vitte a kisfiút.

Az orvosok megvizsgálták Xiao Lit, majd elkeserítő diagnózist állítottak fel, ugyanis a kisfiú belső szervei súlyosan károsodtak, tehát semmi esélye sem volt a túlélésre. Ennek ellenére Xiao Li két napig harcolt, de végül legyőzte a mérgezés.

Az apa jelezte, hogy Xiao Li állapotához köze lehet a talált nyalókának, ezért a szakértők megvizsgálták az édesség maradékát. Ebből kiderült, hogy a nyalókát egy Tets nevű, rendkívül erős és halálos idegméreggel vonták be.

Ezt a szert korábban patkányméreghez használták, ám 1984-ben betiltották. A szabályozás ellenére, Kína egyes részein még ma is hozzá lehet jutni a szerhez, igaz, illegális úton.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com