Merkel: arra kell összpontosítani, ami összeköti az EU tagjait

A brit uniós tagság megszüntetésével (Brexit) kialakuló helyzetben azokra az ügyekre kell összpontosítani, amelyek összekötik az Európai Unióban maradó 27 országot - emelte ki Angela Merkel német kancellár pénteken Varsóban a V4 csoport (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) és Németország vezetőinek találkozója előtt tett sajtónyilatkozatában.Brexit-R-UA kancellár a visegrádi országok kormányfőivel közösen tartott tájékoztatón kiemelte: a varsói találkozó célja a közösségben maradó tagállamok vezetőinek részvételével a Brexit utáni EU jövőjéről szeptemberben tartandó pozsonyi tanácskozás "gondos előkészítése", ami igen fontos.

Megjegyezte: nagyon jó kezdeményezésnek tartja, hogy nem Brüsszelben, hanem Pozsonyban rendezik az EU jövőjével foglalkozó tanácskozást, mert annak révén, hogy az Európai Tanács - az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó testület - szinte kizárólag Brüsszelben ülésezik, "néha egy kicsit hiányzik a közelség az élethez és ahhoz az érzéshez, hogy mit is jelent Európa".

Angela Merkel első számú ügyként az EU külső és belső biztonságát említette, hangsúlyozva, hogy ennek "központi jelentősége" van. Aláhúzta, hogy az EU működését szabályozó lisszaboni szerződés alapján a tagországok az eddiginél többet tehetnek és több közös akciót "tervezhetnek" a közös biztonság- és védelempolitika területén.

A belbiztonság területén, amelyen "nem csak a terrorizmus elleni harcról", de arról is szó van, közös projektek egész sora vár megvalósításra - tette hozzá Angela Merkel, kiemelve a tervezett közös schengeni ki- és beutazási nyilvántartási rendszer kiépítését.

Hozzátette, hogy a természetesen a migráció ügyével is foglalkozni kell, különösképpen azzal, hogy milyen "humanitárius felelősségvállalásra" van szükség az EU részéről, és milyen "migrációs partnerséget" kell kialakítani afrikai országokkal, illetve miként kell folytatni az együttműködést Törökországgal. Elmondta: tárgyalni kell arról is, hogy "miként tudunk küzdeni az illegalitás ellen úgy, hogy egyben valami jót is tegyünk a bajban lévő embereknek".

A kancellár a Phoenix német országos köztelevízióban közvetített tájékoztatón hozzáfűzte: a második nagy téma a gazdasági fejlődés, prosperitás, amely azért fontos, mert az emberek Európában csak akkor fogják elfogadni az EU-t, ha "a jólét ígéretét jelenti".

Az EU-nak világossá kell tennie, hogy a legfejlettebb térségek között, "egészen elől akar lenni" a gazdaság fejlődésében és a jól megfizetett állásokat tekintve, amelyek biztosítják, hogy az EU nem csupán "meghosszabbított munkapad" a világ más, fejlettebb régiói számára.

Ebben az ügyben "sok tennivalónk van", hiszen az EU 2000-ben azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő és a tudásra építő gazdasági térsége lesz, de ez nem sikerült - mondta a német kancellár, kiemelve, hogy különösen a digitalizáció területén nagy a lemaradás.

Ezért - tette hozzá - végig kell gondolni, hogy mely területeken kell fokozni az erőfeszítéseket és miként kell kiépíteni a digitális belső piacot. További fontos terület a fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelem - mondta Angela Merkel.

Hangsúlyozta, hogy a pozsonyi csúcstalálkozó nem döntések meghozatalára szolgál, hanem egy munkafolyamat kezdete lehet, amely 2017 első fél évében, a máltai soros elnökség idején érhet véget. A folyamatot az EU elődjeként számon tartott Európai Gazdasági Közösséget (EGK) megalakító római szerződés aláírásának 60. évfordulóján - 2017. március 25-én - zárhatják le hivatalosan - jelezte a német kancellár.

Angela Merkel a V4 csoport vezetőivel kezdett tárgyalás előtt kétoldalú megbeszélést folytatott Beata Szydlo lengyel miniszterelnökkel. Varsói látogatása a szeptemberi pozsonyi találkozó előkészítését szolgáló egyeztetéssorozat része, amelynek keretében a héten korábban több uniós tagállam vezetőjével tárgyalt, és még pénteken megbeszélést tart a holland, a dán, a finn, a svéd, szombaton pedig a bolgár, a horvát, az osztrák és a szlovén kormány vezetőjével.

Ezzel kapcsolatban a kancellár a varsói tájékoztatón kiemelte: fontos "egymást meghallgatni a legkülönbözőbb formátumokban", mert a Brexit "súlyos érvágás" az európai integráció folyamatában, amely gondosan előkészített, megfontolt reakciót kíván.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com