Merkel: az Európai Néppárt nem fog együttműködni a radikális jobboldallal

Elutasította Angela Merkel német kancellár a magyar kormányfőnek arra tett javaslatát, hogy az Európai Néppárt (EPP) legyen nyitott és működjön együtt a Liga olasz kormánypárt által kovácsolt új jobboldali szövetséggel.A nigeri látogatáson tartózkodó kancellár kifejtette: teljes mértékben egyetért Manfred Weberrel, az EPP csúcsjelöltjével, aki szerint a néppárt semmiféle módon nem fog együttműködni a radikális jobboldali pártokkal a május végi európai parlamenti választások után. Angela Merkel egyúttal emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz néppárti tagsága jelenleg fel van függesztve.

    
Orbán Vikor miniszterelnök csütörtökön Budapesten tartott közös sajtótájékoztatót Matteo Salvinivel, a Liga elnökével. Orbán hangsúlyozta, hogy meghatározó tényező, ki az, aki a bevándorlást támogatja, és ki az, aki ellenzi. Közölte: az EPP-től balra eső pártok a bevándorlás mellett vannak, az attól jobbra lévő pártok pedig - köztük a Salvini által alapított Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) - ellenzik azt.
   

A magyar miniszterelnök szorgalmazta, hogy az EPP legyen nyitott az együttműködésre a tőle jobbra álló pártokkal - például a Ligával -, mert szerinte Európának bevándorlásellenes politikai erők szövetségére van szüksége. Elutasította Orbán Viktor felvetését a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer is, aki Angela Merkelt váltotta a pártelnöki tisztségben. A politikus német hírportálokon idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy "ha Orbán még inkább eltávolodik az EPP-től, nem lesz visszaút számára és a Fidesz számára".
    

Annegret Kramp-Karrenbauer hozzátette: a spanyolországi parlamenti választások eredménye is mutatja, hogy  a közeledés a jobboldali populistákhoz "teljes tévút".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com