Merkel: elfogadhatatlan az Európai Bíróság döntésének semmibe vétele

Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben.A Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy az uniós menekültpolitika nehéz ügy, és sokat kell még rajta dolgozni. A tagállamok egyetértenek a külső határok védelmében, a nemzetközi fejlesztési segélyezésben, a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemben, és abban is, hogy migrációs partnerségi kapcsolatot kell kialakítani afrikai országokkal.

    
A formálódó új uniós menekültügyi rendszer legtöbb alapelvében is egyetértés van, mindenekelőtt abban, hogy a korábbinál nagyobb válságtűrő képességgel rendelkező rendszert kell felépíteni. A menekültek "szolidáris elosztását" pedig a 28 közül "csak három-négy ország utasítja el mereven", és a kvótaperben hozott bírósági döntés után már a szlovák kormányfőnél is "érzékelhető elmozdulás".
    

Azt viszont "nem lehet elfogadni, hogy egy kormány azt mondja, őt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete" - jelentette ki Angela Merkel. Arra a kérdésre, távoznia kell-e ezért Magyarországnak az EU-ból, a német kancellár azt mondta, hogy az ügy egy "nagyon alapvető kérdést érint", mert az EU a jog uralmát jelenti, és erről "beszélnünk kell majd" az októberi uniós csúcson.
    

A magyar és a szlovák kormány 2015 decemberében fordult keresettel az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban. A keresetet múlt szerdán kihirdetett döntésében elutasította a luxembourgi székhelyű testület.
    

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa bevándorláspolitikáját, és nem fogja engedni, hogy Magyarországot "bevándorlóországgá" változtassák.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com