Merkel: július elejéig európai tárgyalásokat kell folytatni a menedékkérők visszautasításáról

Július elejéig tárgyalásokat kell folytatni Németország európai partnereivel a menedékkérők visszafordításának kérdéséről - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben a párt vezető testületeinek ülése után.Elmondta, hogy a menedékkérők egyes csoportjainak visszafordításáról a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) folytatott vitában az előző héten tett javaslatának megfelelően most kétoldalú, kormányközi tárgyalások kezdődnek azzal a céllal, hogy Németország ne egyoldalúan, ne egyeztetések nélkül és ne mások kárára vezessen be határigazgatási szigorításokat.

    
Örömtelinek nevezte, hogy a CSU és elnöke, Horst Seehofer belügyminiszter elfogadta a javaslatot. Kiemelte, hogy csak európai megoldással lehet megnyugtatóan rendezni az ügyet.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mint mondta, "negatív dominóhatás" keletkezne és akár az európai egyesülés eredményei is veszélybe kerülnének, ha Németország unilaterális alapon, az európai társországoktól függetlenül tagadná meg a belépést menedékkérőktől.
    

Hozzátette, hogy nemzeti szinten csak az európai egyeztetések után kell visszatérni az ügyre, és akkor sem érvényesülhet "automatizmus", vagyis nem törvényszerű, hogy megvalósítják a Horst Seehofer által tervezett szigorításokat. Július 1-jén meg kell vonni a tárgyalások mérlegét, és "meg kell nézni, hogy hol tartunk" - mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy először a CDU vezető testületeiben kell értékelni az eltelt két hetet, majd a CSU-val együtt.
    

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a menedékkérők visszafordításának ügyét a kormányfői hatáskör részének tekinti. Ez azt jelenti, hogy  nem tűrné el, ha belügyminisztere a beleegyezése nélkül hozna olyan döntéseket, amelyek révén Németország egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok kárára tagadná meg a belépést menedékkérőktől.
    

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Horst Seehofer menekültügyi koncepciója, úgynevezett mesterterve 63 pontja közül 62-ben teljes az egyetértés a testvérpártok között, és mindketten azért küzdenek, hogy csökkenjen a Németországba érkező menedékkérők száma és ne ismétlődjék meg a 2015-ös válság.
    

Azt is elmondta, hogy egyetért a belügyminiszterrel abban, hogy nem szabad beengedni olyan menedékkérőket, akiket már elutasítottak Németországban és beutazási tilalom alá vettek, de mégis vissza akarnak térni. A kancellár tájékoztatójával egy időben Münchenben Horst Seehofer párja elnökségi ülése után hangsúlyozta: reméli, hogy sikeresek lesznek a tárgyalások, ellenkező esetben Németországnak képesnek kell lennie arra, hogy megtagadja a belépést menedékkérőktől.
    

Elmondta, hogy az elnökségi ülésen ismertette 63 pontos tervét, amely elnyerte a testület egyhangúlagos támogatását. Ezért amint visszaér a belügyminisztérium berlini székházába, kiadja az utasítást a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrségnek arra, hogy ne engedjenek be többé korábban már elutasított és beutazási tilalommal sújtott menedékkérőket.
    

Hozzátette: az elnökségnek az az álláspontja, hogy kell terjeszteni a határigazgatási szigorításokat, ha a június 28-29-i EU-csúcs végéig nem sikerül olyan eredményeket elérni az európai szinten, amelyek hatása megfelel a tervezett nemzeti szintű német intézkedésekkel. Ezzel ugyan a CSU adott két hetet Angela Merkel kancellárnak az európai megoldás megtalálására, de egyetértés nincs a két párt között a menekültügyi reformterv utolsó, 63. pontjában.
   

"Nem 14 napról van szó, hanem egy alapvető nézeteltérésről" - fogalmazott Horst Seehofer, megjegyezve: az elnökségi ülésen többször figyelmeztette a testület tagjait, hogy nincsenek még túl a testvérpártok közötti vita nehezén.


(Forrás. MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com