Merkel: "megcsináltuk, sikerült" megbirkózni a 2015-ös menekülthullámmal

Angela Merkel ügyvezető német kancellár szerint beigazolódott az a 2015-ben tett híres kijelentése, amely szerint "sikerülni fog, megoldjuk" (wir schaffen das), vagyis Németország megbirkózik a menekülthullámmal.Az új szövetségi kormány decemberre várt megalakulása után visszavonuló politikus a Deutsche Welle német nemzetközi közszolgálati médiatársaságnak egy vasárnap közölt interjúban arra a kérdésre, hogy szerinte sikerült-e 2015-ben megbirkózni a menedékkérők beáramlásával, kijelentette, hogy "Igen, megcsináltuk!" (Ja, wir haben das geschafft!).
    

Kifejtette, hogy nem minden ment "ideálisan", és voltak súlyos incidensek is. Példaként említette a 2015/2016-os kölni szilvesztert, amikor nők százait rabolták ki és zaklatták szexuálisan többnyire észak-afrikai származású, menedékkérőként érkezett férfiak. Ugyanakkor rengeteg helyi önkormányzati vezető és önkéntes segített megbirkózni a menedékkérők elhelyezésének és ellátásának kihívásával. A menekülthullámmal érkezett emberek körében pedig "csodálatos példáink vannak a sikeres emberi fejlődésre" - emelte ki Angela Merkel, példaként említve a leérettségizett fiatal menedékkérőket.
    

Azonban "még nem sikerült leküzdenünk a menekülés okait, és nem sikerült elérnünk, hogy Európa (az Európai Unió) egységes menekültügyi és migrációs rendszerrel rendelkezzen". Ezért még sok a tennivaló a nemzetközi migráció területén - mondta Angela Merkel. A kancellári tisztségből 16 év - négy ciklus - után távozó politikus arra kérdésre, hogy melyek voltak a legnagyobb kihívások hivatali ideje alatt, elmondta, hogy "a Szíriából és a környező országokból menekülésre késztető nyomás" és a koronavírus-világjárvány volt a legnagyobb személyes jellegű megpróbáltatás, mert mindkét ügy közvetlenül érintette az embereket, mindkét esetben "emberi sorsok" alakulása volt a tét.
    

Angela Merkel 2015. augusztus 31-én tette híressé vált kijelentését, hogy Németország megbirkózik a menekülthullámmal, majd négy nappal később Werner Faymann akkori osztrák kancellárral úgy döntött, hogy Ausztrián keresztül Németországba utazhatnak a Magyarországon az osztrák határ felé gyalog elindult menedékkérők.
    

Abban az évben minden korábbinál több, 890 ezer menedékkérők érkezett. Az újonnan érkezők száma 2016-ban 280 ezerre süllyedt, és azóta is folyamatosan csökken. A 83,1 millió lakosú országban nagyjából 1,8 millió olyan ember él, aki menedékkérőként érkezett. Legnagyobb részük, 1,1 millió ember 2015 óta él az országban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com