Migrációs tanácsadó központot nyitott a német kormány Dakarban

Migrációs tanácsadó központot nyitott a német kormány kedden Dakarban, a nyugat-afrikai Szenegál fővárosában.A nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztérium (BMZ) közleménye szerint a központban tájékoztatják az érdeklődőket a "legális migráció feltételiről", és "felvilágosítást adnak az irreguláris migráció veszélyeiről". A központ fő feladatai közé tartozik a tájékoztatás a helyi képzési lehetőségekről és munkalehetőségekről, és kiemelten foglalkoznak az Európából visszatérőkkel, akiknek támogatására az eddigiek mellett további 5,6 millió euró (1,7 milliárd forint) értékben indítanak az újrakezdést segítő programokat. A támogatással a legnagyobb fejlődési eséllyel rendelkező gazdasági ágazatokat, köztük a megújuló energiaforrások kiaknázását és a szolgáltató szektort igyekeznek ösztönözni.

    
A BMZ tavaly Tunéziában, Marokkóban és Ghánában nyitott migrációs tanácsadó központot, a következőt pedig Nigériában nyitják, az idén tavasszal. Támaszkodnak a Koszovóban és Albániában gyűjtött tapasztalatokra, ahol már évek óta működik migrációs tanácsadó központ. A közleményben hozzátették, hogy a hazatérésre készülőket már Németországban igyekeznek segíteni, a többi között a build-your-future.net (építsd fel a jövődet) cím alatt működő többnyelvű portállal, amelyen tíz országgal (Albánia, Afganisztán, Ghána, Irak, Koszovó, Marokkó, Nigéria, Szenegál, Szerbia, Tunézia) kapcsolatban gyűjtötték össze az újrakezdéshez hasznos információkat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com