Mikola: a V4 csoport a magyar elnökség idején is nyitott lesz az egyenlőségen alapuló vitákra

A visegrádi négyek (V4) országcsoport a júliusban kezdődő magyar soros elnökség idején is partner lesz az egyenlőségen alapuló vitákban - hangsúlyozta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára pénteken Berlinben a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) A visegrádi négyek és Németország című konferenciáján.Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar elnökség programjának első számú eleme a közös, közép-európai hozzájárulás az Európa jövőjéről szóló stratégiai vitához. A második elem a biztonság és a stabilitás erősítése a migrációs válság kezelése révén - tette hozzá Mikola István, hangsúlyozva, hogy Németország továbbra is nagyon fontos partner a V4 csoport céljainak eléréséhez.

Volker Treier, a DIHK vezérigazgató-helyettese a V4-ek jelentőségét méltatva rámutatott, hogy Németország és a csoport kétoldalú kereskedelmi forgalma több mint 250 milliárd euró, ami 50 százalékkal meghaladja Németország és legfontosabb kereskedelmi partnere, Kína kétoldalú kereskedelmi forgalmát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com