Mikuláš Dzurinda szerint anno - először a csehek döntöttek a szétválásról

Mikuláš Dzurinda akkor is és most is a Csehszlovákia felbomlása ellen voksolt, de nem rajta múlt sajnos, hogy marad-e vagy bomlik-e az ország.


Mikuláš Dzurinda szerint Csehszlovákia szétválásáról elsőként a cseh oldalon született döntés.
Az SDKÚ volt elnöke a SITA hírügynökségnek így nyilatkozott: "Akkoriban résztvettem a cseh-szlovák kompetenciák elosztásáról szóló tárgyalásokon.

mikulas dzurindaVáclav Klaus már akkor is csak 3 föderális minisztériumot akart, melyek a védelmi, a pénzügyi és a külügyi tárcák voltak. Egyszercsak jött egy javaslat, miszerint a szlovák fél saját emissziós bankot akar. Jó ideig biztosan nem fogom elfelejteni Václav Klaus ezt követő arckifejezését" - mondta Dzurinda.
Az akkori ellenzék vezetői, köztük Dzurinda a szlovák önállóság ellen voltak. "Ezen nincs mit korrigálnunk. Soha nem felejtem el hogyan aláztak meg minket álláspontunk miatt az emberek, ahogy leköpték Čarnogurskýt, ahogy bántalmaztak minket. Az ellenzék iránti feszültséget csakis Vladimír Mečiar szította. Mi akkor is hazafik voltunk, ahogyan most is. Álláspontunk egyáltalán nem azt jelentette, hogy nem akarunk egy demokratikus, szép, fenntartható Szlovák Köztársaságot.

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com