Mindent elmondott Trumpról az FBI volt igazgatója

James Comey megerősítette, hogy az amerikai elnök arra kérte, hogy szüntesse meg a Flynn-vizsgálatot.Ma hallgatja meg a szenátus az FBI, Donald Trump által leváltott, igazgatóját, ám már ez előtt le kellett adnia James Comey-nak a teljes beszédét, amiből részletesen kiderül, hogy miről beszélt az amerikai elnökkel, akivel összesen kilencszer, háromszor személyes, hatszor telefonon, beszélt.

Comey napra pontos beszámolót írt arról, hogy melyik találkozón és miről beszélt Trumppal. A dokumentumban szerepel, hogy az elnök azt akarta, hogy szüntesse meg a Michael Flynn elleni nyomozást. Ő volt az, akiről kiderül, hogy több kapcsolata van Oroszországgal.

Az FBI volt igazgatója január 6-án találkozott először az új elnökkel a New York-i Trump Tower egyik konferenciateremében. Comey több hírszerző társaságában számolt be arról, hogy oroszok próbálhatták befolyásolni az amerikai elnökválasztást.

A megbeszélés után Trump és Comey négyszemközt maradt, mert az FBI volt igazgatója olyan információkat akart megosztani az elnökkel, ami személyesen őt érintette.

Erről a beszélgetésről, és innentől kezdve mindegyikről, Comey feljegyzést készített.

Január 27-én az FBI volt igazgatója és Trump együtt vacsorázott, mert az elnök meghívta a Fehér Házba. Trump ezen az estén kérdezte meg Comey-t, hogy továbbra is az FBI igazgatójaként akar-e dolgozni.

A férfi azt felelte, hogy igen, mert szereti a munkáját, de nem fog egyik politikai oldalra sem állni, mert mindig az igazat fogja mondani. Erre Trump azt felelte, hogy: „Szükségem van a lojalitásra, amit el is várok.”

Az FBI volt igazgatója megpróbálta elmagyarázni az elnöknek, hogy mennyire fontos, hogy az FBI és az igazságügyi minisztérium független legyen a Fehér Háztól, hiszen az emberek nem bíznának ezekben az intézményekben, ha ez nem így lenne.

Trump a január eleji, személyét érintő információkról is beszélt, felvetve, hogy lehet, hogy vizsgálatot kezdeményez, tehát felkéri Comey-t, hogy nyomozzon az ügyben. Az FBI volt igazgatója ekkor arra hívta fel az elnök figyelmét, hogy ez nem jó ötlet, mert a közvélemény azt hiheti, hogy az FBI kifejezetten az elnököt vizsgálja.A vacsora után február 14-én találkozott a két férfi. Trump ekkor Michael Flynnről beszélt, aki előző nap mondott le. Az elnök szerint Flynn nem csinált semmi rosszat azzal, hogy beszélt az oroszokkal, ám mivel félrevezette Pence-t, ezért mindenképpen mennie kellett.

„Flynn jó ember és sok mindent átélt már. Remélem, hogy el tudja engedni ezt az ügyet” – mondta Trump, akinek szavait Comey úgy értelmezte, hogy ne kutakodjon tovább Flynn valótlan állításai miatt az orosz nagykövettel folytatott decemberi beszélgetéseiről.

Az FBI volt igazgatója azt hitte, hogy csak Flynn esetében fejezze be a nyomozást, de az elnöki kampányhoz kapcsolódó orosz kérdésekben továbbra is kutakodjon. Ezt követően már csak kétszer beszélt az elnökkel.

Először március 30-án, amikor Trump azt mondta, hogy az orosz-ügy olyan, mint egy felhő, ami akadályozza, hogy az ország érdekében cselekedjen, majd megkérdezte Comey-tól, hogy mi tehetne annak érdekében, hogy ez a felhő végre felszálljon, illetve kijelentette, hogy neki semmi köze Oroszországhoz.

Az FBI volt igazgatója erre azt felelte, hogy mindent megtesznek azért, hogy tisztázzák az ügyet, de ez Trumpnak kevés volt, ugyanis ő azt mondta, hogy rengeteg kellemetlensége van az ügy miatt, és szeretné, ha a nyilvánosság tudná, hogy az FBI nem a személye ellen nyomoz.

Az utolsó telefonbeszélgetés április 11-én zajlott le Trump és Comey között. Az elnök ekkor azt akarta tudni, hogy Comey mit tett annak érdekében, hogy a nyilvánosság megtudja, hogy nem ellene nyomoznak.

Az FBI volt igazgatója közölte, hogy Dana Boente helyettes főállamügyésztől kért tanácsot, hogy szerinte mi legyen a következő lépés, de még nem kapott választ. Trump erre azt javasolta, hogy talán az ő embereinek kellene megkeresniük a helyettes főállamügyészt.

Az amerikai elnök hozzátette, hogy:

„Én mindig nagyon lojális voltak magához, nagyon lojális. Tudja, volt az a dolog is kettőnk között.”

Comey erre nem mondott semmit, és arra sem kérdezett rá, hogy Trump milyen „dologra” célozgatott. Ez volt az utolsó alkalom, hogy Comey és Trump beszélt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com